Dohányfüstért könyörögnek a szlovén vendéglősök

Szlovéniában még akkor is tele vannak a kávézók teraszai, ha hűvösebbre fordul az idő. A dohányosok inkább kint fagyoskodnak, bent ugyanis csak 125 eurós (több mint 30 ezer forintos) büntetést kockáztatva gyújthatnának rá. Az egészségügyi minisztérium álláspontja szerint a lakosság 75 százaléka nem dohányzó, alkalmazkodni tehát a füstölőknek kell.

Az augusztusban életbe lépett szigorítás ellen polgári engedetlenséggel és lobbizással is megpróbálnak fellépni a vendéglősök, akik most már parlamenti képviselőket is maguk mellé állítottak. Azt mondják, a dohányzási tilalom miatt napról napra csökken a bevételük, sőt, válsághelyzetet emlegetnek. Szerintük hamarosan a szállítóik is a saját bőrükön érzik majd a forgalom, azaz a bevétel mérséklődését, így lassan az egész társadalomra kihathat az értelmetlen korlátozás. 

Az egészségügyi tárca hajthatatlan, a szakemberek úgy vélekednek, a dohányosoknak kell tiszteletben tartaniuk a többség egészséges életmódhoz való jogát. Megosztottak viszont a parlamenti képviselők, többen közülük most a vendéglősök pártjára álltak és aláírták azt az indítványt, amely a tiltás enyhítését kéri a kormánytól.

Az elképzelések szerint az éttermekben továbbra is teljes dohányzás stop lenne érvényben, ám azokon a helyeken, ahol a csak italokat szolgálnak fel, az üzletvezetők dönthetnének arról, megengedik-e a cigarettázást. Ennek megfelelően lehetnének akár dohányzó és nemdohányzó presszók is.

A szlovén alkotmánybíróság asztalán fekszik már egy beadvány, amely a tiltó törvény felülvizsgálatát kéri, egyelőre azonban nem tudni, állást foglalnak-e majd az ügyben a bírák.

 

 

 

 

 

 

..

Top cikkek