Úgy tűnik, Zágrábban hamarosan megoldják a tinédzserek és egyetemisták egyik legnagyobb gondját, a hajnali hazatérést a szórakozóhelyekről. Egy hónapon belül indul a “Taxi teen” szolgáltatás, a tarifákat az ifjak pénztárcájához szabják majd. Egy új rendelet szerint 25 éven aluliaknak friss jogosítvánnyal, este 11 és hajnali öt között, tilos vezetni.
Csak fiataloknak: Olcsó bulitaxi
Fiatal párok szinte soha nem ülnek be együtt buli után taxiba, inkább külön a fiúk és a lányok. Utóbbiak az iskoláról, tanulásról és persze azokról a fiúkról beszélgetnek, akik tetszenek nekik. A fiúk meg inkább sportról, meg arról, hogy hova mennek másnap mulatni - számoltak be a tapasztalatairól a taxisok a Večernji list napilapnak. Szerintük leggyakrabban hétvégén, hajnali fél három és öt között keresnek a fiatalok taxit, amikor elindulnak a szórakozóhelyekről.
A megkérdezett fiatalok szerint legalább 40 százalékkal kellene mérsékelni a menetdíjat, hogy megérje nekik taxizni. Zágrábban két éve tervezik, hogy olcsó tarifákkal oldják meg a gyors és biztonságos hazajutásukat. Mostanra lehet valóság belőle, úgy tűnik végre megegyezés született a taxivállalatok, a szponzorok, és a város vezetése között. Azaz még karácsony előtt beindulhat a “Taxi teen” szolgáltatás, amely valóra váltja a szülők vágyát is, hogy ne kelljen ébren kornyadozniuk, amíg a gyerek úgy dönt, kibulizta magát. A költséges taxizás miatt ugyanis általában szülők fuvarozzák haza csemetéiket, és gyakran azok baráti körét is.
A “Taxi teen” jól jöhet majd azoknak a fiatal sofőröknek is, akik levesebb, mint két éve vezetnek. A diszkóbaleseteket megelőzendő Horvátországban új rendelet van ugyanis érvényben: 25 évesnél idősebb kísérő nélkül a fiatal, friss jogosítványosok nem ülhetnek kormány mögé éjjel 11 és hajnali öt óra között.