Aszfaltsikló

Mi ez a hosszúnyelű porszívó? - kérdezgették többen is a biográdi vitorláskikötőben „száguldozó” fura eszközök gazdáit. Easy-glider, öcsém, easy-glider, hangzott erre az üvegtigrises válasz. A könnyen sikló izék szakszerű megnevezése egyébként: multifunkcionális sport-, és szabadidős közlekedési eszköz. Csak rá kell állni és a 360 wattos, 24 voltos szénkefés motor elvisz bárhová.

Görkorcsolyával és gördeszkával is használható, sőt gyerekméretben is létezik. Összecsukható, lámpái is vannak, tehát sötétedés után sem kell lemondani róla, maximális sebessége pedig 20 kilométer óránként. Ízlés szerint mp3 lejátszó is csatlakoztatható hozzá, a zenét két kis hangszóró hangosítja ki a sikláshoz.

Magyar fejlesztés, Szegeden élő feltalálója egy kínai elektromos motort vett alapul az első gliderhez. Először eltávolította róla és belőle a legfontosabb alkatrészeket (motor, kormány, akkumulátorok). Aztán éveken át tervezett, szerelt és hegesztett a csapatával - amelyben még repülőgép szerelő is volt -  míg végül csak megszületett az Easy-glider X1-es.

Az aszfaltsiklókat egy svájci vállalat Kínában gyártatja, és a világon szinte mindenütt ismerik, használják kamionsofőrök, vitorlázók, meg bevásárláshoz háziasszonyok. (Még az UEFA elnökének is van.) Ára, Magyarországon, kétszázezer forint körüli.
Küldje el nekünk ön is a legszebb nyári élményét!
Ha olyat látott az Adrián (Olaszország, Szlovénia, Horvátország, Montenegró), amit szívesen megosztana másokkal, netán kipróbálásra is ajánlaná, akkor itt a lehetőség, kitüntetheti POLIPDÍJJAL!

A fényképeket rövid indoklással ide várjuk: adria@nepszabadsag.hu

 

Multifunkcionális közlekedési eszköz
Multifunkcionális közlekedési eszköz
Top cikkek