Balatoni hajósok különleges vitorlásviadala

Viharos szél fogadta a hétvégén Biográdban a tengeri bajnokság versenyzőit, akik hétfő délelőtt állnak először rajhoz az Adrián. Hatvanöt hajó legénysége küzd majd négy napon át pálya-, és túrafutamokon a magyar bajnoki címért, azaz több mint ötszáz magyar vitorlázó vesz részt a Horvátországban megrendezett versenyen.

Négy egységes hajóosztályban – Bavaria 42 Match, Bavaria 44, Salona 45, és Dufour 44 – lehetett nevezni, amelyek külön rajtolnak, és a versenybíróság teljesen külön értékeli őket, hasonlóan a balatoni szabályokhoz. Lesz azért egy vegyes osztály is, amelyben bármilyen hajóval elindulhatnak a csapatok, a végeredményt pedig egy speciális, korrigáló számolással alakítják ki.

Ez a kategória izgalmas külön versenyeket is ígér, például két női csapat, a bajnokság legöregebb hajójával versenyző „Veszély S Zóna”, meg az „Inteam” között. Utóbbi Bódy Szilvi playmatet is a fedélzetén tudhatja.
A tengeren immár harmadik alkalommal megrendezett magyar nagyhajós bajnokság különleges alkalom az erők összemérésére. Míg a Balatonon inkább a hajók versenyeznek egymással, itt a hajózók felkészültségén is nagyban múlhat a végeredmény.
Mindennél többet elárul talán, hogy balatoni sztárkormányosok állnak be most mancsaftnak, vagy taktikusnak, és 12 olimpikonunk versenyez egymással, akik otthon, a Balatonon, általában különböző hajóosztályokban indulnak, most viszont egyforma vitorlásokba szállnak – ilyen összecsapás nem volt még a magyar vitorlázás történetében.
Köztük van például Czégai Péter (athéni olimpikon), Goszleth Marcell (sydney-i olimpikonunk, sokszoros magyar bajnok), valamint a Detre testvérek, Szabolcs és Zsolt, akik a magyar vitorlássport eddigi egyetlen olimpiai érmét mondhatják magukénak.
Továbbá barcelonai finnes olimpikonunk, a sokszoros bajnok és Európa Kupa győztes Szilvássy Attila, valamint Wossala György, az Európai Vitorlás Szövetség elnöke, aki nem csupán olimpiai részvétellel (Atlanta) dicsekedhet, de világbajnoki ezüstérmes is.
Hajóba száll Fináczy György, aki a finn osztályban már 1964-ben, Tokióban is versenyzett, 1972-ben Kielben pedig futamot is nyert, no meg Hajdú Balázs, aki a legutóbbi két olimpián indult finn hajóosztályban.
Az idén a magyar klubok serdülő és ifjúsági korú versenyzői is összemérik az erejüket a tengeren, a tizenkét-tizenhét éves korosztály Elan 31-es vitorlásokkal versenyez a magyar utánpótlás tengeri bajnoka címért.

Kifutás
Kifutás
Top cikkek