Napfény meg egy kis szél kell hozzá, no meg ülepítőmedencék és türelem, így lesz a tengervízből só. A sečovljei sótavak a szlovén tenger legdélebbi részén hétszáz éve változatlan technológiával működnek. Eláruljuk azt is, hogy milyen a sós csokoládé, és hogyan készül a sóleves.
Sóvirágos csokoládé
Mintegy 650 hektár, ebből 552 vízfelület - az egész terület szabadon bejárható. A sečovljei sólepárló működő üzem, nemzeti park, és turistalátványosság is egyben. Két része van: a Portorož felől megközelíthető Lera, amelyet utoljára az osztrákok „modernizáltak” 1904-ben. Ez az átépítés azonban csak a tavakat egymástól elválasztó gátrendszert érintette, a technológia maradt a régi, ma is ugyanúgy termelnek itt sót, mint sok száz éve. A tengervizet medencékbe engedik, ülepítik, szikkasztják. A nap párologtatja el egyébként a vizet, amelyből a só a medencék alján kicsapódik.
A szlovén sómező másik, Fontanigge névre hallgató része 1960 óta már nem működik. A sómunkások egykori lakóépületeiből kettőt felújítottak, és itt rendezték be a sómúzeumot. Ezt azonban csak útlevéllel lehet megközelíteni, mivel épp a határsávban fekszik, azaz már majdnem Horvátország területén.
A só néhány évszázaddal korábban fizetőeszköz volt, és többet ért az aranynál. Háborúk törtek ki a sókészletek birtoklásáért, és volt idő, hogy a zsoldosok is sóban kapták a fizetésüket.
A sólepárló tavaknak egyébként különleges állat és növényvilága van, hiszen csak olyan virágok, fűfélék, no meg például halak és rákok élnek meg itt, amelyek sótűrők.
Nem is gondolná az ember, hányféle formája, meg felhasználási módja lehet a sónak. A legértékesebb például a „kaviársó”, amit a szikkadás utolsó fázisában, a sóoldat lefölözésével nyernek, majd nagy kristályokká áll össze - állítólag ez ízesíti legjobban az ételeket.
De van sóvirágos fekete csokoládé is, amelyben a só hozza összhangba az édes ízt a keserűvel.
Egy séta a sólepárló tavak mellett a légúti megbetegedésekre is jó, sőt, még a tavak sós iszapját is kiárusítják, hiszen remek pakolások készíthetők belőle.
A sólepárló teljes területe egész évben látogatható - gyalogosan, biciklivel, no meg a tenger felől csónakkal is -, a nyitvatartási ideje azonban évszaktól függően változik. A belépődíj jelenleg 3 euró a felnőtteknek.