Laza, nyári, holland

Hollandia gazdag. Több száz éve gazdagodik a kereskedelemből és a vállalkozás szabadságából. Hollandia toleráns és büszke erre. Az első ország volt a világon, amely teljes mértékű vallási és szellemi toleranciát hirdetett, nem beszélve a drogliberalizációról, amiben még mindig az első. A két dolog pedig egyáltalán nem független egymástól.

"Mi, hollandok, zsugoriak vagyunk" - mondják kicsit szégyenkezve munkatársaim. De hogyan kell ezt érteni? Ha körülnéz az ember Amszterdamban, a kisebb városokban vagy az autópályákon, mindenhol pénzt lát, ízléses, újító szellemű és lelkes formákat öltő pénzeket. A holland építészszakma és a holland üzleti világ közösen hozza létre azokat az épületeket, amelyeknek csodájára jár a világ: szép üzletházakat, ízléses és zöld lakótelepeket, formabontó irodaépületeket. De a legjobbak mégis az autópályák hangfogói és hídjai - ezekre az alázatos szolgáló építményekre mindaddig nem is gondoltam építészetként, míg nem láttam, mit kezdenek velük Hollandiában. Az autópálya üveg-acél hangfogója, amelyben egy autószalon is helyet kap - ez a holland zsugoriság. Nincs kihasználatlan lehetőség, nincs olyan kis földsáv, amit a tőke, a tehetség és a jó üzleti érzék ne változtatna át hollandus hellyé, ami egyszerre termeli a szépséget és a pénzt. A gazdagság más megjelenési formái viszont, amelyeket Magyarországon már megszoktam, hiányoznak. Járja ugyan a rémhír, hogy Hollandia útjain láttak egy rózsaszín Hummert, holland rendszámmal (holland munkatársaim elhűlve mesélik), de én még magasabb osztályba tartozó Mercedesszel, Audival vagy BMW-vel is alig találkoztam. A legdivatosabb étterem közönségén nincs több smukk, mint az utcán bárkin, a gazdag lakónegyedek építészete nem különösebben látványos, és egyetlen hollandot se sikerült megfigyelnem, aki az aktuálisan legdrágább órát vagy telefont hordaná. Vannak a gazdagságnak formái, amelyek nem termelnek pénzt, csak mutogatásra valók. Ezeket a hollandok kevésbé kedvelik.

Amszterdamban másképpen látom a drogliberalizáció kérdését is. A város utcáin alig lehet haladni a turistáktól - hiába a világ egyik legdrágább városa, a fapados járatok bevezetése óta elöntötték a nem különösebben gazdag vendégek. Özönlenek a világ legszabadabb városába, és költik a pénzt. Coffee shop akad minden sarkon: főként turistáknak. Egy rendes holland nem szív, magyarázzák nekem, legfeljebb megiszik egy sört a sarki kocsmában munka után, aztán pontosan fél hatkor leül vacsorázni. A szabadság jó üzlet, és jó marketing. Jó üzlet a kultúra is: ebben a kicsi, lapos és esős országban a múzeumok virágzanak. Minden város kínál valami ínyencséget, noha öt óra után már csak Madame Tussaud és Anne Frank háza látogatható, mert a hollandok, mint mondtam már, fél hatkor vacsoráznak.

De nem is a múzeumok, hanem a Damrak mutatványosai képviselik a legtisztábban a holland szellemet. Egy előadás mintegy 45 perc, a mutatványos ebből 30 percet arra fordít, hogy egy megható és retorikailag tökéletes beszéd keretében felvilágosítsa összegyűlt nézőit arról, hogy ő is pénzből él, és ez a pénz nem jöhet máshonnan, mint a kedves látogatótól, aki - lám-lám - szorongatja a kezében az 50 centest arra az esetre, ha dolga támad, és be kell kéredzkednie egy étterembe, és ott lapul a zsebében az a sokszor öt euró, amit a környékbeli kocsmákban sörre költ majd. Ha tetszik a mutatvány, legyen kedves rááldozni egy sör vagy egy sör utáni megkönnyebbülés árát.

Magyarországon a pénznek nincs kultúrája, csak pénzmutogatás van és pénzhiány. A pénz autópályaügyben főként völgyhídként szerepel (már ha látható formáira gondolok). A pénz múzeumügyben hosszú siralmak formájában jelentkezik. A villamosügyről most inkább nem is ejtenék szót. Magyarországon a pénz inkább presztízsfogyasztásban ölt testet. És hogy minek mi az ára, és ki fizet érte - bár egyszer a mi mutatványosaink, a mi házi cirkuszunk főszereplői azzal a kendőzetlen őszinteséggel szólnának erről, mint a Damrak mutatványosai.

Azt kérdezi tőlem holland munkatársam, miután részletes instrukciókkal lát el, mi mindent kell megnézni feltétlenül Rotterdamban (az új hidat, a múzeumokat, a kubusházakat és a kikötőt), hogy mi kihagyhatatlanul egyedi Budapesten. A fürdők, ugye? Egy jó masszázs? Olyan hosszan gondolkodom, hogy furcsán kezd rám nézni. Talán a romkocsmák, mondom. És persze egy jó masszázs.