Szűk, kanyargós, veszélyes

Az egykori Jugoszlávia teljes partszakaszát összekötő Adria-menti autóút mára nagyon veszélyessé vált. Amerikai szakemberek szerint az, hogy mindennap több súlyos, és halállal végződő baleset történik rajta, a mielőbbi felújítását, sőt átépítését sürgeti.

 

Aki délre tart Horvátországban, annak legkésőbb Sestanovacnál le kell térnie az autópályáról a nagyon forgalmas parti útra, ahol jó esetben is maximum csak 70 kilométeres óránkénti sebességgel lehet haladni. A nagyobb városokat a horvát Adrián is leginkább ez a régi út köti össze, amit az új autópálya nem nagyon tehermentesített, mivel az az ország belsejében megy, messze a parttól. Ha valaki Splitből autózik például Trogirba, nagy kerülővel teheti meg ezt a 20 kilométeres utat autópályán, mivel Splitből előbb 15 kilométert kifelé kell vezetnie a városból, hogy elérjen a pályáig. Nem csoda, hogy a többség inkább a régi útat választja.

Amerikai szakemberek nemrég felmérték a világ nagyobb forgalmú, nemzetközi autóútjainak biztonságát, és úgy találták, hogy a legrosszabbak Bolíviában, Nepálban, Namíbiában vannak, de Anglia, Spanyolország és Portugália is „dicsekedhet” veszélyes útszakaszokkal. A horvát tengerpart mentén futó útról úgy nyilatkoztak: a világ egyik legszebb vidékén vezet át, de a 20 legveszélyesebb közé tartozik, sokkal rosszabb állapotban van ugyanis, mint amit a horvát szakemberek elismernek róla. Minél hamarabb el kell kezdeni a felújítását, van, ahol elég lenne csak aszfaltozni, máshol a teljes átépítése is szükségessé válhat - hangzott az amerikai szakvélemény.

A horvátok annyiban egyetértettek ezzel, hogy a forgalmas autóút karbantartása, és felújítása elkerülhetetlen, ám szerintük a tömeges balesetekért az autósok felelőtlensége is okolható. Nagyon sokan vezetnek a megengedettnél nagyobb sebességgel és ittasan - magyarázták.

A régi úton
A régi úton
Top cikkek