Sertéshús és sör a horvátok kedvence

A horvátok nagyjából annyi halat esznek, amennyit a szegény afrikai országok lakói - ez derült ki legalább is a legfrissebb felmérésekből. Az európai átlagot, ami 25 kilogramm évente és fejenként, meg se közelítik. A magyarázat valahol ott kezdődik, hogy kevés a hal az Adriában, a vendéglőkben ezért 300-350 kunát is elkérnek a minőségibb tengeri halak kilójáért. Ugyanakkor egy natúrszelet 50-80 kunából kijön.

Míg a jó üveges borok 100 kuna körül kezdődnek, fél liter csapolt sörért 15 kunát kell fizetni az éttermekben, az üzletben pedig 4-5 kunába kerül egy üveg. Mindegyik sörből létezik egyébként dobozos, és kisüveges változat is, utóbbi azonban csak mennyiségében kevesebb, árában alig.

A horvát sörpiacon alapvetően három nagy európai cég osztozik, közülük is az InBev van vezető pozícióban. A Beck’s és Stella Artois forgalmazója Zágrábban a legnépszerűbb horvát sört, az Ožujskot gyártja.  Honlapjukon az állítják, hogy minden második sör, amit megisznak Horvátországban, a zágrábi gyár terméke, és minden másodpercben 10 üveggel fogy el belőle. Szerintük a jó sör receptje pofonegyszerű: víz, komló, és árpa biztosan kell hozzá. A többi azonban titok.

Nagy riválisa, a Karlovacon főzött Karlovačko a Heineken vállalathoz tartozik. Nagyon büszkék rá, hogy ők a legrégebbi horvát sört gyártják. (Míg az Ožujskot 1893-tól eredezteti magát, a Karlovačko minimum 150 évesnek nevezi termékét.) Ebben a harcba a Pan sör gyártója, a Carlsberg nem szállhat ugyan be, hiszen ez a legfiatalabb horvát sör, mindössze 1997 óta létezik. A jövő viszont még lehet a Pan söré.

2007-et a Karlovačko történetében ugyanis biztosan feketével jegyzik majd fel, tavasszal egy súlyos technológiai hiba miatt mérgező anyagok kerültek a gyár melletti vizekbe, ami miatt egy nyugdíjas férfi kómába esett. A gyárvezetés ellen eljárás indult, a hibát kijavították, a gyárat átszervezték. Az állítják, most már minden újra a régi.

A vendéglősök azonban nem vártak ölbe tett kézzel a Karlovačko visszatérésére, a legtöbb helyen lecserélték a csapokat. Az Ožujsko pozíciója így még jobban megerősödött - amit dizájnváltással is megpróbálnak fokozni -, és érdekes módon a szintén Carlsberg gyártmányú Tuborg, valamint Pan is felzárkózott.  

Most csapolt Karlovačkot leginkább kisebb kocsmákban, pályaudvari restikben lehet kapni, jobb éttermekben, kávézókban bizony sokkal ritkább. Pedig ez talán a turisták által leginkább kedvelt íz, erősségét az egyszerűsége adja, utóíze pedig kimondottan kellemes. 

Az aranyszínű Ožujsko sokkal határozottabban kesernyés, és valami van a receptúrájában, ami miatt néhány órával később nagyon szomjas lesz tőle az ember.

A feltörekvő Pan meglehetősen jellegtelen ízű, habja nincs, színe világosabb sárga, tulajdonképpen egészen addig nem vehető sörszámba, amíg nem kóstoljuk meg sült húsok mellé. Ekkor, mintha csoda történne. Kiderül, hogy a Pan kiválóan harmonizál a roston sütött ételek ízével.

Ez pedig, tekintve, hogy a horvátok inkább húst sütnek maguknak, mint halat, még jól jöhet a Pannak.

Az általunk tesztelt sörök közül a Daruváron készített Staro Česko okozott nagy meglepetést. Aranysárga, lágy, finoman kesernyés utóízzel. Eredeti cseh recept alapján gyártják, és műfajában szinte tökéletes.

A horvát boltokban szlovén söröket lehet még nagyobb mennyiségben látni, a Laško pivo kicsit tömény, és édeskés, a Zlatorog pedig az egyszerűbb, jellegtelenebb vonal. Nyáron, nagy melegben, jól lehűtve, persze minden sör iható. 





.

A horvátok 20 litert isznak belőle fejenként évente
A horvátok 20 litert isznak belőle fejenként évente
Top cikkek