Harminchét fok, árnyékban

Üres utcák, és zsúfolt strandok, aki teheti, inkább a tengerben hűsöl. A horvát Adria partján az utóbbi napokban 35-37 fokot mérnek árnyékban. A turisták száma egyre nő, a meteorológusok a jövő hétre átmeneti lehűlést ígérnek, és igen hosszú szezonnal kecsegtetnek.

A helybeliek szerint az elmúlt napok akár a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhetnének, hiszen a horvát tenger általában még augusztusban is legfeljebb csak 25 Celsius-fokra melegszik fel. Most azonban a leghűvösebb szegleteiben is közel 30 fok körüli vízhőmérsékletet mérnek, a nyaralók legnagyobb örömére. Belőlük pedig nincs hiány, a statisztikák szerint máris tíz százalékkal több a turista, mint az előző évek hasonló időszakában. A hazai vendégek számának emelkedése pedig azt jelzi, a horvátok is inkább a tenger partjára menekülnek a városokból.

A szakértők egyébként a globális felmelegedésnek tudják be a kivételes meleget, amit igen enyhe, és még a nagyobb hegyekben is szinte hómentes tél előzött meg. Úgy becsülik, hogy az idén legalább egy hónappal tovább tart majd a nyár, azaz szeptember végéig, de akár október közepéig is szép strandidő lehet.

Bár nincs még itt az igazi csúcs, az utakon a hétvégéken már komoly torlódásokra kell számítani. Az elmúlt péntektől hétfő délutánig a Zágrábból Splitbe vezető autópálya két nagy alagútjánál (Mala Kapela és Sveti Rok) egy-öt kilométer hosszú sorok araszoltak. De jó félórás várakozással lehetett átjutni Zágráb előtt is az autópálya fizetőkapuin.

A most következő hétvégén még marad a rendkívüli hőség, ami az orvos-meteorológusok szerint fejfájást, szédülést, és álmatlanságot okozhat. Ezért a hőség elleni legjobb védekezésül a tengerbe csobbanást ajánlják.

Csobbanás
Csobbanás
Top cikkek