Kerekecske, dombocska
A kezdet mindenesetre biztató. Néhány perc alatt kiderül, Ausztriában senki nem hívja "köcsög állatnak" a kerékpárost, nem köp felé, nem szorítja le az útról, ráadásul a saját szemünkkel láttuk, amint Grazban egy kigyúrt kopasz BMW-s barátságosan kiintett egy biciklistának: csak utánad, mein Schatz.
Ha kerékpárügyi vizsgálódásainkat csupán Alsó-Ausztriára és Stájerországra korlátozzuk, az eredmény elképesztő. Az említett két tartományban majdnem hatezer kilométer hosszú az Alpentour névre keresztelt bicikliút-hálózat, melynek egyik, ezerötszáz kilométeres részét a világ leghosszabb összefüggő kerékpárútjának tartják. A táj szinte már közhelyes: hegyek, völgyek, patakok váltják egymást, látni teheneket, tökmagföldeket és traktorról integető osztrák gazdákat, akik egy, a némethez hasonló, ám érthetetlen nyelvet beszélnek.
Egy korábbi írásban vádliföldnek neveztük a régiót, és nem véletlenül. Ha mondjuk találomra kiválasztjuk a hetvennégy kilométeres Knittelfeld-Köflach útvonalat, a magabízó kerékpárosnak a következő kihívásokkal kell szembesülnie: hatszáznegyvenhárom méterről előbb felkapaszkodik az ezerhatszázötven méteres Steinplanhoz, aztán hétszázötvenkilenc méterre ereszkedik, majd újból ezerhatszázra visz az útja, hogy végül a négyszázötven méteres magasságon fekvő céljához érkezzen. Vannak persze ennél szelídebb utak, az extrém kerékpározás megszállottjai pedig a semmeringi sípályán most kialakított Bikeparkban próbálhatják ki magukat.
Mindezek után érthető, hogy az Alpentour mentén jó néhány kerékpároshotel várja a turistákat. A név persze rögtön megihleti a fantáziát. Talán hűséges sárvédőmmel bújhatok egy ágyba? Műszerolajat szolgálnak fel reggelire? Tandemesek kapják a nászutas lakosztályt? A valóság azonban nem ennyire romantikus: az ilyen hotelek a zárható biciklitároló mellett javítást is kínálnak, igény esetén a csomagokat a következő állomásra szállítják, és néhány szálloda kölcsönbiciklit is ad - ingyen. Az árak ráadásul egyáltalán nem brutálisak: a payerbachi fogadó például főszezonban harminckilenc eurót kér egy szobáért, és ugyanennyiért lehet megszállni a közeli Looshausban, mely a múlt század elejének osztrák építésze, Adolf Loos munkásságát dicséri.
Akinek pedig elege lesz a tehenekből, az körbetekerhet Grazban, az egyik legélhetőbb osztrák városban. Hogy érzi itt magát, kérdeztük az egyik étterem pincérétől, aki persze magyar, és nyolc éve jött ide Lentiből. Nézzenek körül, mondta válasz helyett. És valóban: nyugodt, mosolygós embereket láttunk, felújított épületeket, tiszta utcákat, békét, kiegyensúlyozottságot, bár aki olvasott már Jelineket, az tudja, Ausztriában sem Bratwurstból van a kerítés. Az osztrákok azonban, úgy tűnik, jól viselik a jólétben való elidegenedést, ráadásul ott viccesek, ahol a legkevésbé várná az ember. Csoportképek készítésénél például a fényképész a globalista csíz helyett ezt mondja: Ameisescheisse.
Ami annyit tesz: hangyaszar.
