A Szent Erzsébet-év van Sárospatakon

Az egyházi turizmus fellendülését várja az idei Szent Erzsébet-évtől a sárospataki önkormányzat. A római katolikus egyház 2007-et a fiatalon elhunyt, jóságáról és segítőkészségéről híres Árpád-házi királylánynak szenteli.

Erzsébet II. András magyar király és merániai Gertrúd gyermekeként - 800 éve, 1207-ben látta meg a napvilágot. Ugyan születési helyeként Pozsonyt és Óbudát is emlegetik, ám történészek szerint legvalószínűbb, hogy a sárospataki várban született. A gyermek királylányt már négyéves korában eljegyezték a tőle hét évvel idősebb leendő türingiai őrgróffal, Lajossal. Erzsébetet korán a németországi Wartburg várába költöztették, hogy új hazájának szokásai szerint nevelkedjék. Az elesettekkel és a szegényekkel szembeni jósága rokonai rosszallását, ám a nép szeretetét eredményezte. Jócselekedeteiről legendák és történetek sokasága számol be. Talán a legismertebb az, amikor a várból kilopózva élelmet vitt a szegényeknek. Amikor a rokonok rajta kapták azt mondta, rózsákat rejt a köténye, és amikor kibontotta a ruhadarabot, valóban virágok hullottak ki belőle.

Férje halála után özvegyi javaiból ispotályt rendezett be Marburgban ahol maga is a betegek ápolásával foglalatoskodott. 1231-ben megbetegedett, majd röviddel ezután meg is halt. Alig négy év múlva, 1235-ben szentté avatták.

Sárospatakon 1996-ban alakult meg az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság. A szervezet azóta ápolja a szentté avatott királylány örökségét. Legjelentősebb rendezvényük - amelyre az idén több ezer látogatót várnak - a kétnapos pünkösdi Szent Erzsébet-ünnep, amelynek első napján színes, jelmezes felvonulás során emlékeznek a királylány életének főbb állomásaira. A Rákóczi-vár mellett pedig vásári mulatság, bábosok, harci bemutatók szórakoztatják a közönséget, miközben kézművesmesterek munkáit csodálhatják és korabeli ízeket kóstolhatnak a résztvevők. A második nap az egyházi ünnepé. A hagyományos szentmise után körmenet hordozza végig a város utcáin a sárospataki római katolikus nagytemplomban őrzött Szent Erzsébet-ereklyét. Ezt a rendezvényt ebben az esztendőben május 27-én és 28-án rendezik meg.

Hörcsik Richárd, a zempléni város polgármestere azt mondja, az egyeztetések során igyekeztek odafigyelni arra, hogy minden lehetőséget kihasználjanak Szent Erzsébet örökségének ápolására, ezzel együtt a jubileumi év turisztikai hasznosítására. A programban konferenciától a tanulmányi versenyen, koncerteken, zarándokutak szervezésén át az amatőr színjátszó fesztiválig sokféle esemény szerepel. A polgármester szerint mivel Szent Erzsébet kultuszát Németországban, Franciaországban, Olaszországban ugyanúgy ápolják, mint hazánkban, így sok külföldi vendégre is számítanak. A Szent Erzsébet-év programjairól a www.sarospatak.hu weboldalon lehet részletes információt kapni.

A szobor a szentet, és férjét, Lajos herceget ábrázolja
A szobor a szentet, és férjét, Lajos herceget ábrázolja
Top cikkek