"Égi séta" a Grand Canyon fölött
A kanyon fölé kereken 20 méterrel benyúló, elnyújtott patkó alakú égi sétányról - minthogy alja Németországban gyártott 10 cm vastag üvegből készült - a látogató közvetlenül maga előtt (alatt) láthat le 1200 méteres mélységbe.
A Colorado folyó kanyonjában ugyan már legalább három évezrede élnek indiánok, ám európaiak (aranyat kereső spanyolok) csak a XVI. század közepe táján keveredtek erre először. Tudományos feltárása az amerikai hadsereg megbízásából 1869-ben történt meg, amikor John Wesley Powell őrnagy kilenc társával több száz kilométer hosszon végigcsónakázott az életveszélyes zúgókkal teli folyószakaszon. A kanyon feltárása után szinte azonnal megjelent az üzlet is. Már a XIX. század végén újsághirdetésekkel csalogatták a turistákat, a Santa Fé Vasúttársaság 1901-ben szárnyvonalat épített a kanyon déli pereméhez, pár évvel később pedig már vendégeket fogadott a ma is álló (és már akkor villanyvilágítású) El Tovar Hotel. Azóta akartak itt már mindent építeni; drótkötélpályától kezdve a sziklában kialakított szállodáig, de szerencsére az újabb és újabb üzleti célú attrakciókat sikerült megakadályozni. A kanyon egy részét 1919-ben nemzeti parkká nyilvánították (azóta területét jócskán megnövelték), nem utolsósorban a Vadnyugat természeti szépségei iránt megszállottan rajongó Theodor Roosevelt elnök kezdeményezésére. Tőle idézek: "Hagyjuk meg olyannak, amilyenné lett. A természet elvégezte a maga munkáját, az ember csak rontana rajta. Őrizzük meg a gyerekeinknek és az ő gyerekeiknek". Nos, ma már mi vagyunk soron, évente mintegy 4,5 milliónyian. A megvédés majdnem sikerült is, igaz, hogy a sokkal könnyebben megközelíthető déli perem egy részén már gyakorlatilag minden van, amire a látogatónak szüksége lehet és magát a folyót a kanyon fölötti szakaszán már évtizedek óta elgátolták, s ez a hordalék felfogásával meglehetősen súlyos ökológiai károkat okozott.
A most elkészült mintegy 40 millió dollár összköltségű Skywalk mentségére szóljon, hogy a leglátogatottabb részekről sokkal nyugatabbra, a Hualapai indián törzs területén készült egy Las Vegas-i vállalkozó, David Jin üzleti befektetésének részeként. Ez ugyanis csak a kezdet. Terveznek új utakat, golfpályát, hoteleket és - igen! - drótkötélpályát is. Aki megunta a kaszinókat, alig 200 kilométert kell autóznia Las Vegasból, befizet 25 dollárt, cipőjére húz egy üvegvédő mamuszt és máris sétálhat a mélység fölött. A Skywalkra egyszerre legföljebb 120 személyt engednek rá, bár elbírna 800-at is, el kell viselnie egy 8-as magnitúdójú földrengést és akár 160 kilométeres széllökéseket is. Az indiánok egy része szívesen fogadta a vállalkozást, hiszen újabb turistákat, s ezzel pénzt hoz közösségüknek, munkahelyeket teremt, bár a tervezett későbbi beruházásoktól ők is tartanak. Az arizonai természetvédő csoportokat az ezen a vidéken még igazán szűz természet megbolygatása készteti tiltakozásra, különösen annak tudatában, hogy ez lesz a kanyon egyetlen olyan része, melynél a folyóhoz közvetlenül is leszállhatnak a vastag pénzű turistákat szállító helikopterek, s utasaik szervezett motorcsónaktúrákat is tehetnek. Helikopterek és kis repülőgépek már ma is szép számban röpködnek a kanyon fölött.
