A vesszőzött király városa
A szerbek szétlőtték Biográdot, Sibeniket, lebombázták Zadar ipari övezetét is, de Fülöpjakab közelébe nem merészkedtek. A valóságban a horvát emigránsok jól elvoltak Torontóban és Vancouverben: a helyi nyugdíjasklub férfi tagjai viszont első világháborús flintákkal őrködtek éjszakánként piciny templomtornyukban. Miközben a pár kilométerre lévő Benkovácot rommá lőtték, itt halottak sem voltak.
Zadar és környéke persze bővelkedik korábbi tanulságos történelmi "sztorikban" is. A várost - mely büszkén viseli a Dalmácia kapuja elnevezést - a rómaiak Jadera néven említették, az illír törzsek Diadorának nevezték. A magyar századokban itt állt Zára vára, s a közeli Tengerfehérváron (Biograd na Moru) koronázták királlyá Könyves Kálmánt 1102-ben. A Képes Krónika legendája szerint a király 1105-ben fel akarta gyújtatni a várost, mert az nem akart neki hódolni. Álmában azonban megjelent Szent Donát püspök, babérbottal megveszszőzte Kálmánt, és arra kérte: legyen könyörületes. Kálmán pedig engedett.
Velence, Bizánc és a Magyar Királyság hosszú évszázadokon át marakodott Záráért. A napóleoni megszállás után az osztrák császársághoz tartozott, az első világháború után Olaszország fennhatósága alá került. 1944-ben - akkor is teljesen szétlőtték - Jugoszlávia része lett. 1991-ben a Jugoszláv Néphadsereg az ipari létesítmények miatt porig rombolta.
A parányi félszigeten lévő óvárost a Nova Vrata kapun érdemes megközelíteni. Rögtön a pezsgő hangulatú piacon találjuk magunkat. A kofák mandarint, fügét, gránátalmát, sárgadinnye méretű paradicsomot és csinos kis zsákocskákban levendulát árulnak. Zadarban - mint általában a Földközi-tenger partvidékén - jókat lehet az utcán enni. A pletenicét, ami a mi mákos kalácsunkhoz hasonlít - kár kihagyni, ha erre járunk. A fügeborral csínján kell bánni, de nem azért, mert rossz. Igen sok a kávéház, és a zadari fekete olyan, mint az olasz: rövid, de bivalyerős. Hosszú kávét csak akkor kapunk, ha kifejezetten azt kérünk. ("Molim dugu kavu"). A halpiac a szag alapján könnyen megtalálható. Ha szerencsénk van, a fekete kagyló, a tintahal mellett a cápát (horvátul macska) is megmutathatjuk a gyereknek.
A piacról a Nemzeti tér (Narodni trg) reneszánsz házainak és barokk óratornyának érintésével juthatunk át a Fórumra. A régészeti múzeumot, a Zadar jelképének számító Szent Donát-templomot, az egyháztörténeti múzeumnak otthont adó Mária-templomot és a Szent Anasztázia-székesegyházat egy jól körülhatárolható körben találjuk. Eltévedni lehetetlen, a sikátorok a �irokába (Széles utca) torkollnak. A Fórumon egy teljes egészében fennmaradt szégyenoszlopot is megőriztek, a középkorban ehhez kötötték a tolvajokat és a zsiványokat. A Donát püspökről el-nevezett templom bizánci stílusban épült, a galériát tartó római köveken ma is olvashatók a latin feliratok. A �iroka végén lévő ferences templom sekrestyéjében egy domborművön azon jelenet látható, amint Velence 1358-ban egy szerződésben lemond Dalmáciáról Nagy Lajos király javára. A szomszédos Szent Kreseván-templomban koronázták a horvát rendek (1403-ban) Zsigmond ellenlábasát, Nápolyi Lászlót, akinek első lépése az volt, hogy 100 ezer dukátért menten "visszaadta" a várost a velenceieknek.
A 70 ezres lakosú Zadar és a tőle délre fekvő, kitűnő klímájú part menti terület egybefüggő turistaövezet, ahol a fő megélhetési forrás a szobakiadás. A zadari Borik városrészbe épített szállodák mellett az üdülőközpont autós kempingeket is működtet, de ilyenek a kis falvakban is vannak ezerszám. A régió szigetein - Pa�man, Ugljan, Kornat, Dugi otok - a helyiek halászatból élnek. A szigetvilág csak hajóval vagy komppal közelíthető meg, varázsát az ebből fakadó érintetlensége adja.
