Utazás fogaton Lentiből Lendvára

Egyre több programmal várják a turistákat a lendvai és a lenti kistérség által létrehozott szlovén- magyar, Murániának elnevezett idegenforgalmi övezetbe. A határon átívelő régióban most a borturizmus élénkítését tűzték ki célul.

A Zala megyei Lenti és a Szlovéniában lévő Lendva önkormányzata egy éve hozta létre a Muránia nevű, határokon átívelő idegenforgalmi övezetet. Az érintettek felismerték: hiba lenne a két térségnek egymással versengenie, közösen sokkal több vendéget csábíthatnak a - félszáz magyar és húsz szlovén települést - összefogó régióba.

Nógrádi László, Lenti polgármestere - az összefogás egyik kezdeményezője - érdeklődésünkre elmondta: az idegenforgalmi övezet létrehozása óta összesen több mint százmillió forintos uniós támogatáshoz jutottak. Ma már egyre több helyen jelzik táblák Muránia "határait", a térség eseményeit, szolgáltatásait turisztikai kiadványokban népszerűsíthetik, és folyamatosan bővíthetik programkínálatukat. A turisták fogatokkal utazhatnak Lenti és Lendva között, kisvasútra szállhatnak, lovagolhatnak, a határon átvezető kerékpáros kirándulásokat tehetnek. A túrák során egy-egy portánál megpihenve kézművesmesterségekkel ismerkedhetnek meg, bort, pálinkát, tájjellegű ételeket kóstolhatnak. A Murániába látogatók wellnessprogramot is tervezhetnek, hiszen Lentinek és Lendvának is van fürdője.

Nógrádi László szerint a térségi együttműködés legfőbb célja a borturizmus élénkítése, a Zalai borvidék és a szlovén pincészetek népszerűsítése. Mint mondta, sokan nem tudják, hogy ebben a térségben - az ország 22. borvidékén - több ezer pincészet működik, az itt termő szőlőkből jó minőségű bort, elsősorban olaszrizlinget készítenek. A polgármester hozzátette: a közeljövőben szeretnének kialakítani egy határon átnyúló borutat. Ha ez az elképzelés megvalósul, a térségbe látogató turisták nemcsak a zalai, hanem a szlovén borokat is megkóstolhatnák.

Az idegenforgalmi övezet fejlesztésének, a borvidék népszerűsítésének a borászok is örülnek. Bussay László, az évente 22 ezer palack bort előállító csörnyeföldi borász szerint vissza kell szerezni a Zalai borvidék rangját, ismertségét. Mint mondta, ezen a vidéken manapság a legtöbben maguknak, családjuknak, ismerőseiknek készítenek bort, de szinte mindenhol marad felesleg, amit érdemes lenne értékesíteni. Bussay László szerint ugyanis kifejezetten ízletes nedűk készülnek a Zalai borvidéken. Példaként azt említette: a közelmúltban öt ország borásza számára meghirdetett Alpok-Adria versenyen szerzett győzelmet traminijével, egy másik borát pedig a világ tíz legjobb rizlingje közé sorolta egy angol szaklap.

- A határ túloldalán is örömmel fogadtuk a borturizmus élénkítésére szőtt terveket - mondta érdeklődésünkre Varga István, a szlovéniai Kobiljeben - magyar nevén: Kebeleszentmártonban - élő borász. Hozzátette: várják a turistákat a szlovén borászok, hiszen büszkék boraikra, s nem mellékes az sem, hogy a turizmus élénkülésével nemcsak ismertségük, hanem bevételük is növekedhet. Varga István szerint a két régió közötti idegenforgalmi együttműködés jó hatással lehet a zalai és a szlovén borászok szakmai, gazdasági kapcsolataira is.

Rengeteg további információval szolgálnak a térségben elérhető programokról az egyes térségek internetes oldalai. Így például Lendváról (lendava-turem.si) magyarul is megtudhatjuk, hol vannak elérhető szálláshelyek, programok és a helyi borút (chardonnay és rizling) egyes állomásai. A határon átnyúló programokat és információkat ad az alpok-puszta.hu honlap, külön kitérve az aktív turizmusra, vártúrákra és szintén a borutakra. Lenti a lenti-haranglabakfoldje.hu című internetes elérhetősége is sok - télen is érdekes - programot kínál.

Várják a turistákat a Zalai borvidék pincészetei
Várják a turistákat a Zalai borvidék pincészetei
Top cikkek