A Majna-parti Amerika
Az ember átszáll a repülőtéren, a levegőből megcsodálja a legamerikaibb európai várost. A látkép valóban lenyűgöző: felhőkarcolók a kis Manhattanben, köztük nem egy híres építész alkotása. A Commerzbank 258 méter magas székházát például a világhírű Sir Norman Foster tervezte.
Barátságosnak ettől még nem mondható a több mint félmillió lakosú város. Hétvégén például alig van ember a belvárosban. Minek is lenne, hiszen - amerikai stílus - itt csak irodák vannak. Egy mellékutcában papundeklihalmokon néhány hajléktalan kuporog, egyiküknek szó szerint pucér a feneke. Ezek után állítsa valaki, hogy Frankfurt Németország egyik leggazdagabb városa, az adóssághegyeket nyögő, "félkeleti" Berlinben ilyet bezzeg nem látni - dohogok magamban. Talán ez is egy darabka Amerika, mint ahogy a Majna folyó partján sétálgató abszolút vegyes párok is egy másik társadalmat idéznek: távol-keleti lányok tologatnak babakocsit európai fiúkkal, de a fordított felállásra is van példa.
A második világháború bombázásai miatt csak egy zsebkendőnyi óváros maradt meg Frankfurtból: a Römer nevű városháza, fabetétes házaival, kicsinosított éttermeivel-kávézóival valóságos oázisnak számít a kihalt üzleti negyedhez és a meghökkentően csúnya, építészetileg a hetvenes évekből itt ragadt bevásárlóutcákhoz képest. (Az egyik bevásárlóközpont például méltán kiérdemelhetné az Alcatraz nevet).
A Römeren vagy az első német parlamentnek helyt adó Paulskirche előtt kellemes fák árnyékában lehet kávézni,
De ha már rutintalanul itt ragadtunk, akkor irány néhány múzeum. A legnagyobb német költőként tisztelt Johann Wolfgang von Goethe szülőházát például kifogástalanul helyreállították, korabeli bútorokkal rendezték be, még az is kiderül, hogy a jómódú családnak annyi ágyneműje és törülközője volt, hogy évente csak kétszer kellett nagymosást rendezniük. A Goethe Múzeumban (egy házzal odébb) megtekinthetjük a nagy kortársak arcképeit is, csak egy dolog hiányzik: némi betekintés Goethe életébe, elvégre nem minden turista germanista. Bár lehet, hogy ez a város furcsa bosszúja azért, hogy híres fia 1775-ben örökre hátat fordított neki Weimar kedvéért - ahol hálából valóban gazdag múzeumot szenteltek neki. Itt elégedjünk meg azzal, hogy Goethe jogásznak tanult, egész ügyesen rajzolt, és nővérével saját bábszínházuk is volt (ami most is megtekinthető).
Másodjára a Németország-szerte híres Schirn múzeumra esik a választásunk, itt jókora reklámmal beharangozott Picasso-kiállítás látható (még január 21-ig). Pontosabban tárlat a "színházról", néhány Picasso-festménnyel (de inkább rajzzal) illusztrálva. Picasso 1917-től dolgozott együtt a párizsi orosz balettel, egyik táncosnőjét, Olga Koklowát el is vette feleségül. Vidám élet folyhatott a képek tanúsága szerint, Szergej Gyagilev, a balett igazgatója, Pablo Picasso, Jean Cocteau, Igor Stravinsky és Eric Satie zeneszerzők és Leonide Massine koreográfus a színház megújításán ügyködtek. A malagai festő díszlet- és függönytervei valóban látványosak, érdekesek a fotók is a húszas évekbeli bohém társaságáról, de a Picasso műveire tóduló látogatókban azért némi csalódást kelt a felhozatal. Festményből kevés van, videóról sugárzott színházból annál több.
