A pályán nem a méret számít
A pályán mehetünk keresztbe, sőt visszafelé, hegymenetben, s rajzolhatunk a hóba óriás köröket. S éppen ez értékeli fel a biztonsági védőfelszereléseket.
A sísport népszerűségének növekedésével nem csupán a pályán lévő biztonsági elemek száma nőtt, de egyre több egyéni védőfelszerelés is indokolttá vált. Olaszországban az idén például már csak védősisakkal engedik pályára a 14 évesnél fiatalabbakat. Ausztriában ennek a használata még nem kötelező, de ajánlott. Elég, ha csak azokra az ütközéses balesetekre gondolunk, amelyek végzetes kimenetelükkel bejárták az elmúlt években a világsajtót. Magyar gyerekek is kerültek kórházba ilyen karambolokat követően. A sisak az ilyen eséseknél jól jöhet, ugyanis már egy keményre taposott pályán is veszélyes, ha valaki e nélkül bukik, az meg különösen, ha öszszeütközik egy esetleg nála jóval nehezebb sízővel.
Hazánk északi kapujában, Salgótarjánban, a sísport egyik magyarországi fellegvárában a sportág egyik ismert szervezője, Jávori Béla kereskedőként is úgy látja, hogy a carvingsízés óta ugrásszerűen megnőtt az egyéni védőfelszerelések iránti kereslet. Míg korábban elsősorban a térd és a combizom volt kitéve nagyobb igénybevételnek, a sérülések is ezekhez a területekhez kapcsolódtak. A fizikailag könnyebb carvingsízés a lábat ugyan valamelyest tehermentesítette, viszont a pályákon megtett széles ívek és a keresztbe sízések miatt nőtt az ütközések száma, s ezáltal a felsőtest védtelenebbé vált.
A védősisak mellett így aztán megjelentek például a motorosokéhoz hasonló gerincvédők is. Használatuk egyszerű, a ruha alatt föl sem tűnnek, viszont egy nagyobb ütközésnél megérik az esetleges kényelmetlenséget. Kényelmi és védő funkciót a legtöbb kiegészítőn is találunk, kezdve attól, hogy a kesztyűnk egy bizonyos része speciálisan szemüvegtisztításra kialakított, arcunkat pedig símaszkkal védhetjük a hideg okozta kellemetlenségtől. A sisakok nem csupán védenek, sapkaként is megteszik. Ám ha valaki mégis az egyéb fejfedő mellett dönt, akkor a fantáziának nincs határa: az indián fejdísztől a csörgősipkáig bármivel találkozhatunk, s nemcsak a boltokban, de a pályákon is. A felszereléseknél azonban mégiscsak a sícipő és a -léc az alapvetően fontos, már ha valaki a snowboardok és a big footok világában a lesiklásnak ezt a már-már konzervatívnak számító válfaját részesíti előnyben.
A felszerelést nálunk átlag 3-5 évente cserélik. Aki sokat sízik, annál el is kopik a csúszófelület ennyi idő alatt. A börzéken tehát elsősorban a talpfelület állapotára kell figyelni, cipőnél pedig a maximális kényelmre, ugyanis napi öt-hat órát egy szoros cipőben tölteni meglehetősen nagy büntetés. A gyártók némelyike ma már a lábdeformitásokra is gondol, így aztán a széles lábfejre vagy a duzzadt bokára is lehet kényelmes cipőt találni. Az meg kifejezetten megnyugtató, hogy a síléceket nem hamisítják. Feltehetően azért, mert ez eléggé bonyolult gyártási folyamatot igényelne, úgyhogy léceknél azt vesszük, amit látunk.
A sísport olyan, mint az autózás, nem mentes a sznobizmustól. A választásban dominál a szín és persze a típus. Aki a sízésben márkahű, az jó, ha tudja: ma már minden sílécgyártó teljes palettával jelenik meg, vagyis az általunk preferált márkára akkor is szert tehetünk, ha egyébként nem feltétlen engedhetjük meg magunknak, s a kevéssé ismert márkák közt is találhatunk egészen kiváló sporteszközöket. A jó sível könnyű sízni, ám hogy melyik a jó sí, azt nehéz eldönteni. A lécet régebben elsősorban a testmagassághoz, a kötést meg a testsúlyhoz szabták. Ma már ennél bonyolultabb a helyzet: nem feltétlen a méret számít, szempont lett a sítudásunk, a stílusunk, úgyhogy legjobb, ha ennek megfelelően választunk. Ehhez azonban nem árt a szakember segítségét igénybe venni. Legjobb az olyan kereskedőnél vásárolni, aki maga is teszteli, mi mire való.
