Korea hadi alagútjai
“Nincs ott semmi látnivaló” -válaszolta érdeklődésemre Harmatcsepp, koreai ismerősöm, majd folytatta ebédjét azzal a bájos csámcsogással, amivel mindig levesz a lábamról. Az ebéd leírására nem vállalkoznék; ha a kínai konyha idegen a hazai ízlésnek, a koreai szakácskönyvet egyenesen az űrből pottyantották. Engem azért továbbra is furdalt a dolog, így másnap magam néztem meg a Szöultól alig 60 km-re lévő nem mindennapi országhatárt.
Észak- és Dél-Koreát egy 4 km széles demilitarizált övezet választja el, amit éberen figyelnek a határ mindkét oldaláról. A valódi határ középen húzódik ám a teljes övezet sűrűn aláaknásított, nem merészkedik oda senki. Az európai fül számára oly ismerős helyzetből Dél-Korea üzleti és bizonyos mértékig politikai tőkét is kovácsolt. Turistacsoportok látogathatják a környéket, megnézhetik a határ történetét bemutató, igényesen kialakított múzeumot, magát a határsávot, a véget nem érő béketárgyalások helyszínéül kijelölt barakkot, amelyet akkurátusan a határvonalra helyeztek úgy, hogy a tárgyalóasztal két oldalán helyet foglaló delegációk még a saját fél-országuk nyújtotta biztonságban ülhessenek. Egy magaslati pontról pedig be lehet kukkantani az észak-koreai mindennapokba. Ez utóbbi azonban egy kelet-közép-európai számára (Jelen!) egyáltalán nem szórakoztató. Fényképezni nem lehet, okulni annál többet.
Van azonban itt még valami. Alagutak húzódnak a mélyben, amelyeken óránként több tízezer katonát lehet átjuttatni a határ alatt egy esetleges támadás alkalmával. És mivel Szöul megszállása a koreai háború kezdetén félelmetes gyorsasággal, alig három nap alatt sikerült, Dél-Korea résen van, és a lassan de türelemmel zajló közeledési folyamat ellenére gyanakvóan figyeli északi testvére minden lépését. Jelzőlyukakat fúrtak a kőzetbe, majd vizet töltöttek bele, amely rezgése elárulja a mélyben folyó esetleges robbantásokat. Eddig négy alagutat lepleztek le ily módon, az utolsót 1990-ben, de még tucatnyi létezése sejthető. A több kilométer hosszú alagutak építése a kemény gránitban emberfeletti erőfeszítést igényelt, ennek ellenére mindegyik elérte, sőt néhány száz méternyire már be is hatolt Dél-Korea területére.
Az egyik alagutat tavaly nyáron megnyitották a turisták előtt. Szervezett túrák keretében lehet lesétálni a mélyen húzódó, kb. két méter magas, két méter széles alagútba és mintegy kétszáz méterre megközelíteni a határvonalat. Ennél tovább nem lehet menni, hiszen az alagút egy ellenséges ország területén folytatódik. A nem kívánt “látogatókat” három jól megépített blokád tartja vissza. Kamerák és egyéb szenzorok figyelnek minden rezdülést és a jól előkészített robbanókapuk segítségével pillanatok alatt végleg el lehet torlaszolni az utat. Az esetleges harci gázok beszivárgását is figyelik, és naponta ellenőrzik.
Az alagutakat illető jogos szemrehányásra Észak-Korea támadólag válaszolt, és Szöult gyanúsította meg azok építésével. Arra a kínos tényre, hogy a fúrások iránya ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja, Phenjan megvonta a vállát és közölte: Na és? Szenet kerestünk. Gondosan be is festették az alagút falát feketére, hiszen ők is tudják: a gránitban nincs szén.
A két ország egyesítésébe vetett remény, illetve a dél-koreai álom, hogy egyszer majd vonaton lehet utazni egészen Londonig, azonban olyan erős, hogy Dél-Korea már fel is újította vasútvonalát, egészen a határig. Egy vadonatúj állomás is épült a demilitarizált övezetben, amely jelenleg, utasok híján üresen tátong. Aki itt pecsétet kér útlevelébe, a vonal boldog megnyitásakor ingyenjegyre számíthat. Az egyesítés kérdése, sokak számára talán meglepő módon, máris vitákat szült. Noha minden negyedik embernek élnek rokonai északon, Harmatcsepp és fiatal kortársai egyáltalán nem tartják időszerűnek az újraegyesítést; nem szeretnének ugyanis adóemelést. Meggyőződésükben Németország példája csak erősíti őket. Addig is maradnak a drótkerítések, és marad a drótkerítés-turizmus.
Tudnivalók Koreába induló turistáknak
A Koreai Köztársaságba magyar állampolgároknak 90 napos turistacélú tartózkodásig nem kell vízum. Koreába utazni ősszel érdemes, ilyenkor már nincs nagy meleg és a természet is ilyenkor a legszebb. 130 ezer forinttól kezdődően lehet Szöulba kedvezményes repülőjegyet kapni.
Budapestről közvetlen járat nincs, valamely nagyobb európai városban kell repülőt váltani. Az út nagyjából fél nap.
A városon belüli közlekedés gyors és elérhető áru. A nyolc metróvonalon 2-10 percenként követik egymást a szerelvények. Szöult, Budapesthez hasonlatosan, egy folyó, a Hangan osztja két részre. Ezzel azonban a hasonlóság a két város között ki is merült. Szöul, a maga 10 millió lakójával, igazi ázsiai metropolis. A várost a történelmi rombolásokat követően több ízben is újjá kellett építeni, legutóbb a koreai háború után. Ennek következtében sajátos keverékét találhatjuk itt a modern acél-üveg építészetnek és az ezredéves műemlékeknek.
A látnivalók között vannak pagodák, templomok és királyi paloták, mint, pl. a Kyongbuk, a Doksu és a Changgyong, vagy a Changdok Palota a Titkos Kerttel.
Szöulban a múzeumkedvelők sem fognak unatkozni. Érdekesség a Háborús Emlékmúzeum. Kuriózum még a Kimcsi Múzeum, amely a koreaiak kedvelt ételét, a kimchit dicsőíti. A kimcsi zöldség - leggyakrabban káposztalevelek - közé kevert chili, gyömbér, fokhagyma és egyéb fűszerek napon érlelt egyvelege. Egészségmegőrző hatásában töretlenül hisznek. Bármilyen kategóriájú éttermet is választunk, bizonyosan kapunk az ételünkhöz kimcsit.
Egy étkezést megúszhatunk 1000-2000 wonból is, ha a számos utcai kifőzde egyikében kapunk be gyorsan valamit, de ennek sokszorosát is elkölthetjük valamelyik nemzetközi konyhával bíró étteremben. Szállást már 10-15 000 wonért is találhatunk, bár ez az olcsóbb vendégházak 3-6 ágyas hálótermeinek az ára. Tiszta, kis szobát kaphatunk 20-50 000 wonért, ahol mindig van meleg víz, és amihez jár az ingyen tea és az internet. A drágább kategóriájú hotelek 80-100 000 wonnál kezdődnek.
Koreában az árak nagyjából a hazai szintnél némileg magasabbak. Kb. napi 8-10 ezer forintból már nagyon kellemesen érezhetjük magunkat Szöulban.
