Autóstoppal Afrikába
Botond öcsémmel augusztus végén egy régi álmunkat szerettük volna megvalósítani, lejutni stoppal Marokkóig és vissza. 2003-ban időhiány miatt csak egy európai körutat tettünk. Így rutinos stopposokként álltunk ki a Budaörsi úti benzinkúthoz. Mielőtt kibuszoztunk volna ide, elmentünk utunk kiindulópontjához, a Lánchíd budai hídfőjénél lévő nulla kilométerkőhöz.
Hosszabb távú stoppolásnál mindig célszerű a tervezett útvonal mentén található legközelebbi nagyvárost kiírni egy kartonlapra, és azt mutatni a közeledő autósoknak. Mi elsőként Bécset jelöltük meg. Kis idő elteltével már szálltunk is be egy Győrig tartó autóba, s aztán négy másik kocsi segítségével másnap kora délután már kitárulkozott előttünk a genovai öböl.
Itt hozzánk szegődött a szerencse, ugyanis egy Tunéziából hazafelé tartó középkorú hölgy, Julia, Genovától egészen Barcelonáig vitt bennünket. Útközben többször is megkínált enni- és innivalóval, és felhívta az egyik ismerősét, hogy készítsen vacsorát, mert valamikor hajnalban érkezik két vendégével. Hajnali 3-kor érkeztünk meg a Barcelonától 10 km-re fekvő kisvárosba, Molins de Reibe, és Julia felajánlotta, hogy szálljunk meg nála. Felcipeltük hozzá az egyenként mintegy 40 kg-os zsákjainkat, amit a váltóruháink, 6-7 napi élelmiszer, egészségügyi és túlélő-felszerelés, valamint fotós- és videó-cuccok tettek ilyen súlyossá. (Utazásunk egyik fő célja a stoppolás dokumentálása, amiből majd szeretnénk is összevágni egy filmrevaló anyagot.) Barcelonában három napot töltöttünk, és mindkettőnkre nagy benyomást tett a város. Gaudí építészete elbűvölt bennünket, s ez Botondnak szobrásztanoncként többet ért sok iskolai óránál.
Míg a Budapest-Barcelona távolságot (2000 km) 36 óra alatt tettük meg, addig a hátralévő 1200 km Algecirasig négy napig tartott. Ez idő alatt szállásunk a csillagos ég alatt volt hálózsákban. A tisztálkodást benzinkutaknál oldottuk meg. A mozgássérültek számára elkülönített helyiség alkalmas erre, be lehetett zárni, és így megoldható volt a mosakodás. Algecirasban az első kompra fel is szálltunk, és már csak két és fél óra választott el Marokkótól. Felmásztunk a tetőre fotózni és videózni. Elkeveredtünk a hídra is, ahol a másodkapitány behívott minket. Megtudtuk: numizmataként külföldi pénzérméket gyűjt. Örült a magyar forintnak, ez még hiányzott a kollekciójából. Összebarátkoztunk, címet, telefonszámot cseréltünk. Megígérte: ha a visszaindulásunk előtt egy nappal felhívjuk, megpróbálja elintézni, hogy jegy nélkül utazhassunk.
Marokkóban tíz napot töltöttünk, voltunk Tangerben, Asilahban, Fezben és Chef-
Algecirasban sok gyaloglás és kérdezgetés után sikerült kiérnünk az első benzinkútig. Már a pályán voltunk, csak várni kellett, hogy felvegyenek és benzinkúttól benzinkútig vigyenek, míg meg nem érkezünk Budapestre. A hazaút hat napig tartott, az éjszakákat végig a szabadban töltöttük. A tervezett 23 napos útból 24 nap lett. Késő éjszaka érkeztünk meg a Deák térre, ahonnan még átgyalogoltunk a Lánchídon át a nulla kilométerkőhöz, hogy bezárjuk a 24 napja megkezdett kört.
