A váci vörös ház

És éveken, de inkább évtizedeken át feltűnőn elhanyagolt, majdhogynem romos volt. Most meg feltűnőn kiglancolt. Értő szem rögtön látja: gazdája lett.

Volt neki gazdája egyébként századokon át. Nem is akárki, de a váci püspök. Az is építtette, a helyi egyházfők egyik legnagyobbja.

A III. Károly által kinevezett és 1718-tól 1734-ig ténykedő Althann Mihály Frigyes - utódja és unokaöccse, Althann Mihály Károly és a legnagyobb Vác-csináló, Migazzi Kristóf mellett - egyike volt az egyházmegye legderekabb püspökeinek.

Fölmérte a várost, pontos térképet készíttetett róla, építkezéseket indított, megalapította az egyházmegye levéltárát és könyvtárát, ez utóbbiba visszaszerzett néhány Corvinát, és - a háromemeletnyi pincemonstrummal - megkezdte a ma is funkcionáló új püspöki palota építését.

(Erényei mellett alig említendők azon vonásai, hogy utálta és üldözte a zsidókat, a pravoszlávokat és a protestánsokat. Bagatell, pláne ma.)

Váci működésének első felében a nápolyi alkirályság hivatalát is betöltötte, úgyhogy afféle helyettest nevezett ki a Duna-parti városba Berkes András nagyprépost személyében. Amikor azonban Berkes 1729-ben meghalt, Althann még egy utolsó fájdalmas pillantást vetett a túlnan kéklő Capri szigetére, aztán kocsira ült, átzötykölődött, és véglegesen megtelepedett a Naszály tövében. Megtelepedett, de nem tétlenkedett: minden erejével és immár személyes jelenlétével nyomatékosítva látott neki Vác virágoztatásához.

A nagy munka persze komoly anyagi kondíciókat föltételezett. A gazdasági javak kellő koncentrálásához mindenekelőtt tehát egy jókora gazdasági épületet emelt, ahová a derék alattvalók behordhatták a kilencedet és a tizedet - neki mindkettő dukált, ugye. Nyilván előző beosztásához fűződő nosztalgiából fakadt, hogy Althann az építkezésnél nápolyi mestereket is alkalmazott, akik a vaskos falakat városuk kedves színére festették, vörösre. A Vörös Ház azóta is vörös, már 1731-es építése után pár évvel is csak így szólították a váciak.

Az U alakú, egyemeletes, huszonöt tengelyes, óriáskapus, kőkeretes ablakú, földszintjén szép kovácsoltvas apácarácsokkal ellátott irdatlan épületben két évszázadon át jöttek, gyűltek és koptak a mindenkori püspök javai és jószágai: termények, takarmányok, anyagok, szerszámok, kocsik, lovak. Persze laktak is a házban, mindenféle kasznárok, kulcsárok, hajcsárok, foglárok, kocsisok, jószágok, no meg rengeteg patkány és egér.

Aztán hatvan évig meglehetősen mostoha sors jutott a háznak, boltok regimentje költözött bele és cserélődött folyton, a város sehogy sem tudott funkciót találni neki, fölvetődött, hogy legyen múzeum benne, méltó, de ilyes múzeumot nem akarnak maguknak a váciak valahogy sose.

Amivel az egymást váltó tanácselnökök, tanácsok, polgármesterek és képviselő-testületek nem tudtak megbirkózni, azt most megcsinálta egy derék autószerelő. Na jó, ügyvezető igazgató ma már. De Szabó László valóban autóalkatrész-készítéssel alapozta meg most 62 főt foglalkoztató komoly vállalkozását.

Pár hete, nagyszabású mulatság keretében adta át vagy vissza vagy oda a város polgárainak a kívül-belül pompásan helyrepofozott épületet. Amely a város tulajdona tehát.

Szabó László cége, a Lavina Kft. eleinte csak egy kis helyiséget bérelt az önkormányzat által szívósan hanyagolt házban, majd 2003-ban elnyerte az 5200 négyzetméter alapterületű épület külső felújítására kiírt pályázatot. Szabó végül belül is helyreállította a műemléket, és harmincöt éves hasznosítási jogot nyert a várostól el.

Nem tulajdonos, de hasznosító.

Az is jobb, mint a haszontalan gazda.

Ráadásul a Vörös Házban végül mégiscsak kapott helyet múzeum is: a váci sport történetét bemutató tárlatot a Vácról elszármazott, ma Németországban fogorvoskodó Hesz Mihály olimpiai bajnok nyitotta meg.

Ezenkívül most vagy húsz vállalkozás bérel helyiséget itt, és még van hely vagy ugyanennyinek.

Az eredeti szakmája szerint autószerelő-technikus, háromgyermekes családapa, Szabó László szokolyai egyébként. Lovagló, síelő, mászkáló börzsönyi gyerek. Bár az ELTE testnevelési szakát is elvégezte, és ma a magyar síoktató-utánpótlás edzője, mégsem marketingtréningezéseken, tanfolyásokon okosodott ki, hanem a vadonban, a hegyen, a falujában, kisvárosában, a saját terrénumán.

Nem Nápolyból jött ugyan, nem is püspök ő, de a püspöki házat ő hozta rendbe, és a nápolyi vörösre is gondja volt - tudta, hogy ez a szín úgy hozzátartozik Váchoz, mint a börtön, a Kőkapu vagy a műromosra renováltan is csodálatos barokk főtér.