Vannak, akiknek a hegyek békés családi kirándulást jelentenek, hátizsákkal, elemózsiával, vagy betérést egy kisvendéglõbe a csúcsnál. Mások inkább a fotelbõl nézik a tévén a merész hegymászókat. De egyre többen vannak, akik nekivágnak a szirteknek. Nekik ad tanácsokat bécsi tudósítónk.
Hegyeken szökellve
A hegymászás az Alpokban nem azonos a falmászással. De a könnyelmûség, a nem megfelelõ felszerelés és fõleg a gyakorlatlanság könnyen okozhat bajt.
Az Osztrák Hegyi Mentõszolgálat igen jól képzett munkatársai és önkéntesei számára nincs szabadság. Ezért igyekeznek tanáccsal ellátni azokat, akik az Alpokban keresik a kalandokat. A sík országokból érkezõknek akkor is mások az elképzeléseik az Alpok vidékérõl, ha jól kiképzett hegymászók vagy annak hiszik magukat – mondja Wilhelm Tillmann, az Osztrák Hegyi Mentõszolgálat szóvivõje, és hozzáteszi: nem az a különbség, hogy magyar-e az illetõ, avagy svájci. Akinek a mindennapjaihoz nem tartozik hozzá a hegymászás, nem él hegyvidéken, akinek az ilyen kiruccanás valamiféle különleges esemény – az általában gyakorlatlan. Hasonlóak a balesetek, és hasonló az ok is: a helyismeret hiánya. A csúcsok meghódítására indulók sokszor nincsenek tisztában saját képességeikkel. Gyakran nem tájékozódtak a várható idõjárási viszonyokról, az útvonal nehézségi fokáról, és az sem ritkaság, hogy pontos információval rendelkeztek ugyan, csak éppen nem vették figyelembe.
A balesetek egy része elkerülhetõ lenne, ha a hegymászó idõben tisztázza: hova tart, mi az útvonal, milyenek a körülmények, hogyan alakul az idõjárás, és felméri azt is, milyen saját erõnléte. Fontos a megfelelõ felszerelés, de a legjobb túracipõ se segít azon, aki nem tud gyalogolni, vagy nem elég jó mászó. Az is bajt okozhat, ha ijedõs, ha veszélyhelyzetben elveszti a lélekjelenlétét.
A hegymászás nemcsak fizikai erõnlétet, hanem átvitt értelemben vett tisztánlátást is kíván: nem szabad lebecsülni a hegyeket, a sziklákat, a terepviszonyokat. Fejet kell hajtani a természet erõi elõtt – s ez az, amire a városi ember gyakran képtelen.
Egyre divatosabb a falmászás – mintegy felkészítésként az igazi erõpróbára: Bécsben például a vigasztalan látványt nyújtó Flakturmok – a hitleri idõkbõl maradt védelmi és lõtornyok – adnak az edzésekhez terepet. De ezek nem azonosak a természeti viszonyokkal – figyelmeztet a hegyi szolgálat szóvivõje, aki eleget hallotta a sérült hegymászóktól: „de hiszen edzett falmászó, s ott soha nem történt semmi baj”.
Aki bizonytalan, ne szégyelljen segítséget kérni, s nemcsak felvilágosítást, hanem túravezetõt is – ilyen minden üdülõhelyen rendelkezésre áll, télen-nyáron. Ha az ügyességet és elõvigyázatosságot ez nem is pótolja, a kockázatot csökkenti. A hegymászókra is vonatkozik, ami a síelõkre: a szálláshelyen tanácsos megmondani, hova indul, mikorra tervezi a visszatérést, hiszen a gyorsaság a mentésnél létfontosságú lehet. A statisztikák jól mutatják, hogy meglepõen jó a megtalálási arány, és némi szerencsével azért még egy baleset is túlélhetõ.
Ez kétségkívül a szolgálatnak köszönhetõ, és a Christophorus légi mentõszolgálatnak. (Utóbbi néhány hónapja a magyar mentõszolgálat partnere.) A 24 helikopter tavaly Ausztriában csaknem 17 ezerszer emelkedett a magasba az összesen 16 állomásról. Az ötven pilóta és ötszáz orvos, illetve ápoló ötven országbeli sérültet látott el a helyszínen és szállított kórházba. Legtöbbször rosszullét esetén veszik igénybe a légi betegszállítást, de a szabadidõs balesetek aránya is nõ: tavaly 17 százalék volt, s közülük 65 százalék az Alpok vidékén történt, síelõkkel, illetve hegymászókkal. (Vigyázat, a költségek tetemesek, és manapság már az osztrák általános biztosítással rendelkezõkkel is megfizettetik utólag a mentés árát…) S õk még a szerencsésebbek... A szerencsétlenségek elkerüléséhez ajánlatos megfogadni a szakemberek tanácsait.
(Bécs)
Ami a testen könnyít, könnyít a lélek bajain is. (Voltaire)
