Provanszi falu levendulával
Kezdő vezetőknek és gyenge idegzetűeknek nem ajánlatos Bouyonba menni. Pedig amúgy éppen idegnyugtatónak kiválóak a francia "Tengeri Alpok" (Alpes Maritimes) középkori kis falvai: a zajt vagy a civilizációs ártalmakat itt nem ismerik. Bouyont például csak 35 kilométer választja el Nizzától, mégis teljesen más világ ez.
Ám oda is kell jutni valahogy. Ahogy a Cote d'Azurről északnak indul az ember, hamarosan egyre nyaktörőbb hegyi szerpentineken találja magát. Legfeljebb másfél autó fér el egymás mellett a keskeny utakon, amelyek szélén a korlát ritkaságnak számít. Oldalra nézni veszélyes: a meredek, zöldellő hegyoldalak látványa lélegzetelállítóan szép, azaz figyelemelterelő - az út alatt húzódó szakadék viszont rémisztő. Aki őrült sebességgel száguld és előz még a kanyarokban is, garantáltan helyi lakos.
Ha azonban feljutunk a kétszáz lakosú Bouyonba (vigyázat, csak a legrészletesebb térképeken szerepel), érdemes lelassulni, ellazulni - és időzni. A több évszázados, virágokkal díszített kőházak végtelen nyugalmat árasztanak. Itt senki sem siet: a pék is csak kedden, csütörtökön és szombaton süt kenyeret, 1800 óta ugyanabban a kemencében, persze mesterséges adalékok nélkül. A helyi méhész levendulaízű, olvasztott aranyat idéző mézéért messziről idezarándokolnak.
S amikor azt hisszük, Bouyonban valószínűleg a világ végére értünk, látogassunk el a szomszédos falvakba (Les Ferres, Conségudes, Bézaudun-les-Alpes). Az oda vezető utak minden addiginál keskenyebbek és ijesztőbbek, de az izgalom nem hiábavaló: a hegyoldalban megbújó minitelepüléseken mintha megállt volna az idő, a középkori hangulatot egyetlen modern építmény sem rontja el. Az utcák kihaltak, és úgy érezzük, mi is csak időutazással pottyantunk oda.
Minden relatív tehát. Bouyonról kiderül, hogy a környező falvakhoz képest "világváros", de azért jó látni, ahogy a kétszáz lakos jó barátként üdvözli egymást; a magázás errefelé ismeretlennek tűnik. Az aprócska faluban olyan szabadtéri uszoda működik, hogy azt bármelyik magyarországi kisváros megirigyelhetné. Itt igazán könnyű megérteni a Dél-Franciaországban játszódó regények életérzését: semmit sem csinálni, csak üldögélni a napon, és örülni a pillanatnak.
