Vad hétvégék az unió határán
Ahogy a tucatnyi nyúzott arcú fiatal szombat délután az ügető lelátóján ücsörög, hamar felhívja magára a már láthatóan pályatartozéknak számító éltes lóversenyfüggők figyelmét. Az idős szakértőknek egyrészt az szúr szemet, hogy a népes társaság szemlátomást összevissza fogad, a versenyújság tippjeit és a lovak eddigi eredményét figyelmen kívül hagyva, másrészt az, hogy angolul beszél, és az illetlenül korai időpont dacára egyre-másra issza az olcsó söröket.
A tizenkét brit fiatalembernek viszont pontosan ez volt a terve: Will és társai egy egész hétvégés legénybúcsúra jöttek Budapestre. Az angol nyelvterület országaiban ugyanis régi hagyomány az ott stag partynak hívott intézmény, amelynek lényege, hogy az esküvő előtt több napig elnyúlik a mulatozás, és hogy az utolsó görbe esték felhőtlenek legyenek, az egészhez minimum egy másik városba mennek át. A fapados légitársaságok berobbanásával Nagy-Britanniában a külföldi legénybúcsúk is divatba jöttek, az utóbbi években pedig a közép-európai új EU-tagok fővárosai - köztük Budapest - felé fordult a figyelem.
Azóta becslések szerint évente nyolc-tízezren érkezhetnek Magyarországra ilyen céllal, ami jórészt az ezekre a hétvégekre szakosodott utazásszervezőknek köszönhető. Az ilyen cégek - például a Willék által az interneten kiszúrt Stag Republic (legyen: "Kanköztársaság") - elintézik a szállást, kísérőprogramokat kínálnak, illetve adnak a csoport mellé egy kísérőt, nehogy a rutintalan nyugatiak mellényúljanak az ismeretlen terepen.
- Alap a három túlélőszabály, amit már egyből a repülőtéren elmondunk nekik, és kinyomtatva a kezükbe is adunk, ahogy megérkeznek - magyarázza Andi, Willék kísérője, miközben az angolok csalódottan dobálják el a fogadószelvényeket, ahogy a találomra kiválasztott lovak utolsóként vánszorognak a célba. - Ne ülj be logó nélküli taxiba, és soha, semmilyen taxiban ne mondd azt, hogy "Vigyen minket egy night clubba!" Egyébként se menj be olyan éjszakai szórakozóhelyekre, amiket nem ajánlottunk kifejezetten, és soha, sehol ne kötekedj a kidobóemberekkel.
Andi szerint a szájba rágott tanácsok ellenére minden harmadik-negyedik csoporttal előfordul, hogy reggel bűnbánó arccal várják őt, mondván: megszegték a kettes szabályt. Ezt általában pár száz fontjuk bánja, cserébe a hiba felismeréséig elfogyasztott pár italért, de van, hogy nem ússzák meg enynyivel. Pár héttel korábban egy társaságnak azt magyarázta el néhány szekrényküllemű ember, hogy a két kólájuk pontosan annyiba kerül, mint amenynyi pénz van náluk, valamivel régebben pedig ketten olyan helyre keveredtek, ahonnan az üzletvezető pisztollyal kísérte őket a pénzkiadó automatáig, felvenni a pezsgőért kért fontezreket. Az ezeknél enyhébb lehúzásokat azonban általában a kelet-európai kaland részének tekintik, azért pedig néha egyenesen hálásak, ha a taxis a bemondott szórakozóhely helyett egy másikra viszi őket: ha jó a hely, ezt a borsos számla dacára is kedves gesztusnak találják.
Pedig a szórakozóhelyek közti kalauzolást a kísérők is nagyon a szívükön szokták viselni: egyikük, Szilárd épp a várbeli Hadik étteremben vacsorázgató amerikai csoportért érkezik, hogy aztán végigvezesse őket bevett budapesti egyvelegén. A harmincas dél-karolinaiak nem búcsúztatnak senkit, ellenkezőleg: már házasként jöttek lazítani Kelet-Európába, de épp ezért felelt meg nekik tökéletesen a szokásos program. Már a reptéren őket fogadó limuzinban táncoslány várta őket, ahogy a vacsora végén is tangabugyi simult az ölükbe az asztalkendő helyett. Másnap majd sörözni és hajókázni indulnak a Dunán, aztán a körúton kívüli, bennszülöttek által látogatott helyeket fröccsözik és pálinkázzák végig egy újabb rutinos kísérő társaságában. Végül egy magánfürdőben kötnek ki, ott meg ki nem találnák, kik várják majd őket. Persze: táncoslányok.
Az előző este is mozgalmas volt: landolás után egyből kipróbálták az egyik fénypontnak számító programot, a trabantolást, amikor kettesével elfoglalnak egyet a számukra hihetetlen játékautókból, majd konvojba verődve a rakpartról abszolválják a városnézést. Utána műbőr fétisjelmezekbe öltözve járták végig az útjukba kerülő kocsmákat, de már a szemem sem rebben, ahogy az erről készült képeket mutogatják: az egész stagparty-kultúrára akkor lettem figyelmes, amikor néhány héttel korábban belvárosi ablakom alatt valaki reggel tízkor Supermannek öltözve, egy üveg vodkával a kezében rohangált az őt videokamerával kergető barátai elől. Ezen a határon túl azonban már nem merészkednek a csoportok, még ha Magyarország távoli, olcsó és ismeretlen is a számukra:
- Régebben kétcsillagos hotelekbe és hostelekbe is szerveztünk szállást, de ezeket nem akartuk folytatni. A tapasztalat azt mutatta, hogy ezt az olcsóbb változatot pont azok az alacsonyabb társadalmi rétegek választották, amelyekkel a legtöbb probléma is akadt, amikor elengedték magukat - mondja Paul Kamondy, a Stag Republic ügyvezetője. A többség most a fejenként 60-70 ezer forint környékén mozgó háromcsillagos verzióra szavaz, de időről időre vannak, akik nem adják alább az öt csillagnál. Nekik persze nagyobbak az igényeik, mint ahogy a szintén ritkán, de előforduló leánybúcsúcsapatoknak is. - Ők jobban viselkednek, jobb éttermekben akarnak enni, és általában is igényesebbek. És míg a fiúknál mondjuk az odaát tiltott lövészet népszerű, a lányok imádják a wellnessfürdőket - összegez az utaztató.
Mint ahogy az évtizedes magyar szakértelem jogán népszerű az Angliában most felfutó őrület, a sztriptíztáncoktatás is. Ezek után úgy tűnhetne, hogy mivel sör és immár szakképzett táncosok is akadnak odaát, a jövőben semmi szükség nem lesz Magyarországra, de Paul Kamondy szerint ez nem így van: - Prága már több mint tíz éve elképesztően népszerű, és a fapadosokkal csak még inkább az lett. Miért ne lehetne ez így Budapesttel is?
