Kapszulában Tokióban
Egy esős tokiói napon döntöttem: befekszem a sárgás színű, alig két méter hosszú, egy méter magas és egy méter széles "műanyag koporsóba". A világrekordert választottam. Több mint hétszáz kapszulájával a tokiói Kabuki-cso szórakoztató- és piros lámpás - negyed egyik szállója a világ legnagyobb ilyen jellegű intézménye.
Éjfélkor is hosszú a sor a három pénztárnál: két napra, egy éjszakára Tokióba érkezett üzletemberek, akik tényleg pihenni jöttek; a vigalmi negyedet megjárt irodisták, akik lekésték az utolsó vonatot; műanyag zacskóval érkezett hajléktalanok, akiknek sikerült összekuporgatniuk annyit, hogy egy estén kényeztessék magukat. Csak férfiak, a kapszulaszállók nem koedukáltak. A pénztárnál azt kérdezik tőlem, hogy luxuskapszulát vagy hagyományosat szeretnék-e. Érdeklődöm, mi a különbség. Azt mondják, a paplan minősége, a drágábbnál ugyanis finomabb anyagból készült a takaró. Ez már tényleg luxus, gondolom, és inkább a hagyományosat kérem. Leadom értékeimet, kifizetem az átszámítva közel nyolcezer forintot, amiért kapok egy számot és egy kulcsot. A kulcs egy öltözőszekrényt nyit, amelyben egy köpenyt, jukatát találok. Beöltözöm az egyenruhába, és máris elindulok felderíteni a terepet. A recepció szintjén vannak a kapszulák, vagy száz egy helyiségben, egymás felett kettő is. Úgy néz ki a hely, mint egy űrhajó helyisége, ahol a hosszú útra hibernált utasokat tárolják. A horkolás a csendes, szűk kis folyosót beteríti. A 3005-ös az alsó szinten van, benne egy párna, paplan, lámpa, kis tévé és valamiféle irányítóberendezés. Álmos még nem vagyok, így tovább nézelődöm. Ezen a szinten van még egy gyorstisztító is, ahol akár még új zoknit, inget és alsógatyát is vehetek. Az emeleten étterem, masszázshelyiség - nem kell rosszra gondolni, tényleg hagyományos talp- és egyéb masszázs -, és még internetszoba is van. A következő szinten pedig a közös fürdő; olyan, amit Japánban már megszoktam. Felveszek egy ingyentörülközőt, és a szokásoknak megfelelően lezuhanyozom, mielőtt meztelenül beleülnék a forró vízbe. Kinti medence is van - Tokió belvárosában, az emeleten -, inkább oda megyek. Kis medence, meleg víz, kilátás a felhőkarcolók pirosan villódzó fényeire, nem sok látszik, de azért megvan a maga hangulata. Kezdek elálmosodni, így bemászom a kapszulámba. Egy dobozba vagyok "bezárva". Bekapcsolom a tévét, de semmi érdekes még a két fizetős, felnőtteknek szóló csatornán sem. Éjjel többször is felébredek alkalmi szomszédaim horkolására, reggel már négy órakor megszólal az első ébresztőóra.
Reggel átöltözöm, visszakapom a recepciónál az értékeimet. Páratlan élményekkel távozom.
l 1979-ben nyílt az első kapszulaszálló Oszakában, amelyet az a Kurokawa Kiso tervezett, akinek a műve az amszterdami Van Gogh- múzeum új szárnya is. A kapszulaszállók alapesetben mindössze sárga műanyagból készített, koporsószerű, szinte teljesen zárt alvóhelyet biztosítanak a vendégeknek. Ma már van olyan is, ahova nőket is beengednek. Igaz, a férfiak és a nők elkülönített helyen szállhatnak csak meg. Vannak, akik egész hónapban vagy évben ott laknak.
