Bicikliút a Körösök völgyében

Április 1-jétől fogadja vendégeit a Körös-Maros Nemzeti Park, amely hazánk hetedik nemzeti parkjaként 1997-ben jött létre a Dél-Tiszántúl természeti és táji értékeinek megőrzéséért.

A Nemzeti Park Igazgatóság működési területe nyolcszázezer hektár, ami magában foglalja Békés megyét, Csongrád megye Tiszától keletre eső felét, valamint a Körös-ártér és a dévaványai-ecsegi puszták Jász-Nagykun-Szolnok megyébe átnyúló részeit.

Jelenleg két látogatóközpont, a szarvasi székhelyű Körös-völgyi Látogatóközpont és a dévaványai-ecsegi puszták területi egységen található Réhelyi Látogatóközpont várja a természetet megismerni kívánó érdeklődőket. A változatos programok lehetővé teszik az óvodáskorúaktól a felnőtt korosztályig minden természetkedvelő tartalmas kikapcsolódását. Ugyanezt a célt szolgálják a kiállítóhelyek, tanösvények, kerékpártúra-útvonalak.

Békés megye nyugati kapuját, a Körösök völgyében fekvő Szarvast emlegetve sokaknak a Bolza Pál által alapított arborétum jut az eszébe. Azt már kevesebben tudják, hogy a város Holt-Körös által körülölelt távolabbi szegletében, a Csáky-Bolza-kastélyban található a Körös-Maros Nemzeti Park központja. A székház környezetében fekvő 26 hektáros Anna-liget egyedi adottságú, különleges értéket képvisel, hiszen a természetes állapotok mellett a kastély és kastélypark mint kultúrtörténeti emlék is jelentős. A parkban lévő eredeti növényvilág, illetve a változatos élőhelyek alkalmassá teszik a tájat arra, hogy az ideérkezők a Körös-völgyi Látogatóközpont és az innen induló Anna-ligeti tanösvény segítségével megismerjék a Körös-Maros vidéki táj jellegzetes arculatát, növény- és állatvilágát.

A dévaványai-ecsegi pusztavilág a Körös-Maros Nemzeti Park egyik legnagyobb területű egysége, 1975-ben nyilvánították védetté. A terület két meghatározó részre oszlik. Egyik a Hortobágy-Berettyó ártere, a másik az innen délre, keletre található szikes puszták. A Dévaványa és Ecsegfalva községek között félúton található Réhelyi Látogatóközpont feladata, hogy a védett területet, a természeti értékeket és az itt folyó természetvédelmi munkát bemutassa.

A kültéri bemutatócentrum több helyszínen teszi lehetővé a túzokok és a régi magyar háziállatok természetes környezetben való megfigyelését. A látogatóközpont keleti végéből induló tanösvény másfél kilométeren mutatja be e vegyes szerkezetű térség botanikai és zoológiai értékeit.

Az új oktatóépületben 48 személy részére szállás vehető igénybe. Szakmai továbbképzések, előadások megtartására nyújt lehetőséget az épületben található két, 50 fő befogadóképességű előadóterem és a két 25 fős oktatóterem.

A környék egyéb látnivalói közül ajánljuk a kardoskúti múzeumot, amely Fehértó múltját és természeti értékeit mutatja be. Ugyancsak érdemes megtekinteni a vésztő-mágori történelmi kiállítóhelyet, amely az újkőkortól a bronzkorig itt élő emberek történeti emlékeit mutatja be. Páratlan látnivalót kínálnak a Körös-völgyi tanösvények és kerékpárutak.

Erdei élet az Anna-ligetben
Erdei élet az Anna-ligetben
Top cikkek