Vulkánok és tavak Tanzániában

A Kilimandzsáró hava fogy. Hogy hova lesz? Elolvad. Így lesz belőle a Kilimandzsáró tava. Persze nemcsak egy betű megváltozásáról van szó, annál jóval többről.

Ez a táj nemcsak Hemingwayt őrjítette meg, hanem tulajdonképpen mindenkit, aki egyszer elvetődött errefelé. Persze átvitt értelemben, de egy kicsit komolyan is. Tanzánia északi részén, kissé délre az egyenlítőtől a vulkanikus és tektonikus mozgások kiemeltek és lesüllyesztettek területeket. A Kilimandzsáró olyan magasra nőtt, hogy hó fedi a tetejét, míg a tőle néhány kilométerre nyugatra fekvő Ol Doinyo Lengai életét a mai napig izzó lávakitörések boldogítják. Az előbbit buja hegyvidéki erdő, az utóbbit sivatag és nátrontartalmú tó veszi körül. Választani tehát lehet, és még messze nincs minden felsorolva a repertoárból. Még egy szó sem esett a világ egyik leghíresebb nemzeti parkjáról, a Serengetiről és a Noé bárkájának nevezett Ngorongoro-kráterről. És mindez nincs is olyan messze az Indiai-óceán partjaitól.

A látnivalók nagy része tehát aránylag kis területen fekszik, és a közlekedés valamivel könynyebben megoldható, mint gróf széki Teleki Sámuel ittjártakor 1888-ban. Nem kell ugyanis több száz fős karavánt szerveznünk, ha nem akarunk, bár ha valaki ragaszkodik hozzá, még ezt is el lehet intézni. Szervezni ugyanis tudnak a magyar utazásszervezőkkel partner tanzániai utaztató cégek. Ha valaki fürdőszobás sátrat szeretne a Serengeti közepén, semmi akadálya, csak szóljon. Lehet hőlégballonnal vagy kisrepülőgépekkel repülni a gnúcsordák felett, és néhány nap alatt fel lehet baktatni a Kilimandzsáróra.

Mindezen látványosságok közül van egy kevéssé ismert, sokak által mellőzött, és talán éppen ezért nagyon érdekes és felettébb szép hely, pontosabban hegy: az Ol Doinyo Lengai. Észak-Tanzánia elhagyatott földútjai vezetnek ide, holdbéli tájékon, ahol az utazó hamar magára maradhat. Legalábbis azt gondolja, amíg nem jön az első defekt a földúton. A kerékcsere harmadik csavarjánál két nomád maszáj jelenik meg, persze a semmiből. Nem szólnak ők semmit, csak bámulják az embert, az meg vissza. Segítene az egyik, de tele a keze: egyikben állatterelő bot, a másikban lándzsa. Annak ellenére, hogy néhány másodperccel előbb egy lelket sem lehetett látni, máris öten állják körül az autót. Segítenek nézni a többieknek.

A környéken élő maszájok szent hegyként tisztelik az Ol Doinyo Lengait, amit részben annak köszönhet a hegy, hogy működő vulkán. Teteje sokszor füstölög a kitörésektől. Ettől persze nem kell megijedni, mert ez nem jelenti azt, hogy megközelíthetetlen. Éppen ellenkezőleg. Mint egy szép nő, kellő előkészületek után, némi kitartással bevehető. A hegyre egy délelőtt alatt, átlagos kondícióban lévő személynek fel lehet gyalogolni, akár vezető nélkül is. Manapság többen élnek is ezzel a lehetőséggel. Persze hajnalban, még napfelkelte előtt érdemes elindulni, sok-sok vizet magunkhoz véve, hogy a nagy meleg előtt felérjünk.

A hegy tetején, a kráterben hófehér hamuval van borítva a talaj, amiből el-elszórva gőzölgő barnás-feketés kúpok merednek az ég felé. Az egész hihetetlenül érdekes és lenyűgözően szép. Nem messze már nagyobb, pöfékelő kürtők lőnek időnként sötét színű anyagot 5-10 méter magasságba. Három sátor van az egyik inaktív kúp közelében: szlovák vulkanológusok. A látvány a laikusoknak is szenzációs, és órákat lehetne itt tölteni. Ha azonban nem akar valaki a gyilkos délutáni melegben lefele bandukolni, akkor érdemes minél hamarabb visszaindulni a hegy lábánál lévő kempingbe, hogy másnap már lehessen is folytatni az utat a Serengeti felé.

Hasznos
tudnivalók:

A térségbe a magyar utazási irodák legtöbbször több országot felölelő (Tanzánia- Kenya) körutakat szoktak szervezni átlagosan 400-600 ezer forintért. Magánszervezésű úton olcsóbb a tanzániai Arushába repülni 175 000 forintért, majd innen a célterületre eljutni.

Vízumot az országba való belépéskor kell váltani 20 dollárért. Fejlett a turizmust kiszolgáló létesítményrendszer, az utak aránylag jók, a tömegközlekedés működik. Ebből kifolyólag, ha az ország északi turisztikai célpontjait célozzuk meg, biztosan találunk szállást és valamilyen étkezési lehetőséget.

A luxus-szafarikempingek 100-250 dollár/fő/éj árakkal dolgoznak, amibe teljes ellátás tartozik, a többiek ettől jóval olcsóbb árakon.

Gyógyszertárak mindenfelé találhatók, ahol az alapgyógyszerek vény nélkül kaphatók.

Biztosítást itthon ajánlatos kötni 10-12 ezer forintért 14 napra. Az ország állóvizeiben előfordulhat a bilharzia, és több helyen van maláriaveszély.

Sok az AIDS-szel fertőzött.

Emléktárgyakat árulnak a maszáj asszonyok európai turistáknak  A szerzõ felvétele
Emléktárgyakat árulnak a maszáj asszonyok európai turistáknak A szerzõ felvétele
Top cikkek