Ahol németes az étel, franciás a bor

Miért, maguknál járnak vasárnap a buszok? Akkor maga igen komoly helyről jöhet! - fordult egy helybéli a magyar tudomány és közélet egy ismert személyiségéhez, látva, hogy utóbbi méltatlankodva, ám teljesen hiába ácsorog a luxembourgi megállóban.

Legalábbis a brüsszeli anekdota szerint. Hagyjuk nyitva a kérdést, ténylegesen járnak-e a buszok vasárnap az Európai Unió legkisebb, mintegy nyolcvanezres fővárosában. tesztelje mindenki maga! Erre már most is kiváló az alkalom, de egy év múlva főleg az: Luxembourg a romániai Nagyszebennel együtt Európőa kulturális fővárosa lesz 2007-ben.

A város nem esik messze, akár Brüsszel, akár Strasbourg, akár pedig (Marx Károly emlékének adózva) Trier felől érkezünk. (Ha vonaton, úgy az állomás melletti turistainformációnál rögtön vételezzünk térképet.) Pöttöm jellegét ellensúlyozza, hogy nem is egy város, hanem legalább kettő.

A hipermodern külsőt kapott Kirchberg-fennsíkon tömörülnek a különböző EU-intézmények és a bankok. Sivár, steril a táj, a Brazil című filmben negatív utópiaként mutattak ilyet, de bámulatosan megold egy városépítészeti paradoxont: a törpe monumentalitását. Ahogy végighajtunk például a John F. Kennedy sugárúton, tényleg nem a nevetőgörcs kerülget bennünket, hanem elismerően nyugtázzuk, hogy apárizsi Bercy vagy a londoni Canary Wharf helyi változatával van dolgunk. Legfeljebb ez kicsit még wharfabb.

A mini és a maxi ellentéte a történelmi városmagban is érvényesül. Időnként egy-egy házikóra ki van írva: pénzügyminisztérium, parlament. Viszont a Viadukt és az Adolf-híd meghökkentő - és látványnak is fantasztikus - mélységet ível át, itt kezdjük érezni: igenis komoly állam közepén járunk, amely évszázadokon át ellenállt a történelem viharainak, s fennmaradt a nagyhatalmi érdekek dacára. A citadellából még jobb a kilátás. Az egykori erőd már nincsen meg eredeti formájában, de a kazamaták igen, s a világörökség részét képezik.

A luxembourgi utcán ugyanakkor inkább azt látjuk: igazi multikulturális városba jöttünk. Nemcsak az EU leggazdagabb (s Londont leszámítva talán legdrágább) fővárosa ez, hanem itt él a legtöbb külföldi is: negyven százalék. Ugyanez a sokszínűség érvényes a művészetekben, nem a provincializmust erőltetik. A Történelem és Művészet Nmezeti Múzeumában például január közepéig a "huszadik századi Breughel", az osztrák Alfred Kubin kiállítását láthatjuk. A belépő itt olcsónak számít: öt euró (1250 Ft), gyerekeknek ingyenes.

Mint ma már minden multikulti városban, Luxembourgban is bármit ehetünk (maxi). De a helyi ízek meglehetősen hagyományosak, egyszerűek (mini). Az itteniek úgy tartják: krumpli mindenhez dukál, s az egyik specialitás a Kuddefleck, ami nem más, mint pacal, csak éppen panírozva, olajban kisütve tálalják. A németes étrendet franciás borkínálat egészíti ki, amelynek alapját a Moselle völgyének szőlői adják. Aperitifnek Auxerrois, majd halhoz Pinot Blanc, húshoz Pinot Gris, digestif gyanánt végül Gewürtztaminer - ez a minimális kóstoló, amely után úgy érezzük: most már végképp szállodára van szükségünk. Érdemes ehhez a fővároson kívülre mennünk, hiszen egy egyszerűbb, útszéli falusi hotel is 70 eurónál kezdődik. Örömmel nyugtázzuk, hogy gyatra némettudással is megértjük a letzebuergesch nyelvű bejelentőlapot: Virnumm, Familjenumm, Enregistréieren. Ám erre semmi szükség, Luxemburg igazi poliglott ország, lényegében bárkivel értekezhetünk daitsch, englisch és franséisch nyelven. Megtudjuk: letzebuergesch volt persze az anyanyelve a főváros leghíresebb szülöttének, Robert Schumannak, az EU (elődje) alapító atyjának is.

Szőcs László