A nagymama kastélya lakosztállyal, pezsgőfürdővel
A Heves megyei település főutcáján fáradt, idős asszony közeledik, mindjárt utána elegáns fogat, bakján díszbe öltözött hajtóval, aki egy, a Kastély hotelben megszállt ifjú párt kocsikáztat. A hotel kerítésénél megállunk, s szó nélkül bámuljuk a kék medencét, a Károlyi nagymama, Zichy Karolina nyári lakhelyéből ötcsillagos szállodává változott kastélyt - ahol a Meseautót is forgatták -, és a parkban dolgozó asszonyokat, akik néha megállnak és letörölgetik a homlokukról az izzadságot.
Aztán szippantunk egy kis fenyőillatot, hallgatunk némi patakcsobogást, s bekopogtatunk egy házba, mindjárt a kastély mellett, ahová az van kiírva, hogy "Király panzió, falusi turizmus".
- Már azt hittem, a vejem - jön elibénk Osztafin Józsefné. - Elindult hajnali hatkor gombát szedni, most meg dél elmúlt! Pesten lakik, de telefonálni kellett neki, hogy itt a vargányaszezon, annyira oda- van a gombaszedésért. Csak nem esett baja?
Osztafinnénak nem jelent konkurenciát a kastélyhotel, hozzá olyan vendégek jönnek, akiknek kevés pénzük van, és a Mátrába vágynak. Így aztán az idős hölgy bátran mondhatja, hogy örül, amiért a Károlyi nagymama kastélyát ilyen szépen rendbe hozták. Járt benne többször is. Legutoljára akkor, amikor a felújítással elkészültek, s a falu lakói ingyen megtekinthették a változást, a lakosztályokat, a pezsgőfürdőt. Bemehetne mostanában is, de úgy tudja, ötezer forintért vezetik körbe a kíváncsiakat - így inkább az emlékeire hagyatkozik.
Emlékből pedig sok van, s felelevenítésükben segít Gembiczki Erzsébet, Osztafinné sógornője is. Háziasszonyunknak egyébként az apósa volt a kastély gondnoka, anyósa pedig a szakácsnője, amikor abban még a Károlyiak laktak, s a családi legendák közt akadnak még történetek azokból az időkből. A háború utáni időben szétvertek, széthordtak sok mindent, ám az azt követő felújítás után takarítónőként dolgozott a gyermeküdülővé avanzsált kastélyban Osztafinné. Emlékszik, amikor már fénylett a parkett és helyükre kerültek a szőnyegek is, megérkezett az első gyerekcsoport. A kubikosok gyerekei jöttek elsőnek, mezítláb, megszeppenve, s mindnek a hátára kenyér volt kötözve - Osztafinné ezt a látványt, azt mondja, soha nem felejti el.
- Megkérdezték a küszöbön, szabad-e belépni. Hát persze, hiszen nektek csinálták! Na, attól fogva volt nagy elevenség a kastélyban.
Elevenség most is van nyilván, csak másképpen. Mi a fehércseresznyefa alatt mindenesetre hallgatunk egy keveset, amíg be nem toppan a vargányákkal Osztafinné megkerült veje, aki kinyújtott karral mutatja, hogy körbegyalogolta azt a karéjnyi Mátrát, ami innen látszik. Miközben egyetlen kirándulóval sem találkozott, mert vagy nincs idejük az embereknek erdőt járni, vagy a kullancsoktól félnek a kelleténél jobban.
Pedig régen is volt kullancs, mégis, micsoda gyönyörű mezei csokrokat szedett Osztafin József a feleségének. Fát se kellett pénzért venni, mint most - a gázfűtést a cserépkályha melegével kell kiegészíteni hidegebb teleken -, hanem csak kimentek a kiskocsival a kert végén az erdőbe, s összeszedték, amire szükségük volt.
A kertben mókus ugrándozik felettünk az ágakon, miközben még megbeszéljük, milyen sok az eladó ingatlan Parádsasváron. A fiatalok oda költöznek, ahol munkát találnak, úgy hírlik, az itteni üveggyárnak már nincs sok hátra, mondják a hölgyek. Az öreg "ősparádiak" meg kihalnak szépen sorban, ügyelve rá, hogy ne egyszerre adjanak munkát a papnak, akinek hét községet kell errefelé ellátnia.
