Arborétumfejlesztés Kámonban

A Kámoni Arborétum fejlesztési terveit mutatták be a Corvinus Egyetem szakemberei Szombathelyen. Régi elképzelés megvalósításához került ezáltal közelebb a város, az arborétum fejlesztése ugyanis már hosszú évek óta várat magára.

A tervek olyan építészeti megoldásokat is tartalmaznak, amelyek jó eséllyel növelhetik az arborétum vonzerejét a külföldi turisták körében is. Az elképzelések a Vas megyei és a szombathelyi önkormányzat támogatását is elnyerték, két-két millió forinttal járultak hozzá a tervezéshez, a kivitelezés azonban több százmillió forintba is kerülhet, a finanszírozás pedig csak pályázati úton oldható meg.

A számos növényritkaságnak, dendrológiai gyűjteménynek otthont adó, 120 éves múltra visszatekintő Kámoni Arborétum állapota már a hetvenes évek óta folyamatosan romlik, értékeinek megőrzése és bemutatása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A fejlesztés révén ezen az állapoton változtatni lehet. A beruházás megvalósításával új helyre kerül a főbejárat impozáns fogadóépülettel, kitisztítják az arborétum tórendszerét, és elvégzik a terület kertépítészeti rekonstrukcióját is.

Borovits Attila, a Kámoni Arborétum vezetője elmondta, hogy hasznosítják azt a kéthektáros területet is, amelyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium adott át az arborétumnak. Az új funkciók kialakításánál a turizmus erősítése mellett a fiatal korosztályok környezeti nevelésére és egy olyan "mintaterület" kialakítására helyezik majd a hangsúlyt, amely szembeállítható az elpusztított és kihasznált környezettel.

Vonzóbb lesz a főbejárat is
Vonzóbb lesz a fõbejárat is
Top cikkek