Music City, USA
Ha a zene városáról hallunk, Európában Salzburgra, esetleg Bayreuthra gondolunk. Amerikában viszont bárki megmondhatja, hogy Music City Tennessee-ben van. Nincs sok köze Mozarthoz vagy Wagnerhez, annál több Elvis Presleyhez és Johnny Cashhez. A második világháború utáni években a szomszédos Memphisből indult zenei forradalom Nashville érintésével jutott ki az amerikai és a világszínpadra, itt lett a countryból előbb piacképes termék, majd a blues és a gospel elemeinek hozzáadásával rythm and blues, rockabilly sőt rock and roll. Meglehet, egyes iskolákban a mai napig azt tanítják a gyermekeknek, hogy a zenélésből nem lehet megélni, ám a félmilliós város rácáfol a tücsök és a hangya meséjének tanulságára: merthogy a zenélésből meg lehet élni, sőt abból is, hogyha más zenél. Nashville tucatnyi lemezstúdióját, a szórakozóhelyek, zenemű- és hangszerboltok százait nem a helyiek tartják el, hanem a turisták, akik évente kétmilliárd dollárt hoznak egy olyan városba, ahol alig van látnivaló. Ide elsősorban fülek kellenek.
A turisták jelentős része egyébként be se teszi a lábát Nashville belvárosába. A repülőtérről egyenesen az Opriland szállodakomplexumba hajtatnak, ahol az egész hétvégét countryzene hallgatásával töltik. A Zene-völgyben (Music Alley) lévő impozáns építményből sugározzák a világ legrégebbi élő rádióműsorát, a nyolcvanadik évfolyamánál tartó Grand Ole Opryt. (A név egyébként a "nagyopera" szó játékos kicsavarásából ered. Az eredeti a kissé póriasabb Barn Dance - istállótánc - volt.) A WSM rádió szombat esti adását ma már interneten is lehet fogni, de az eredeti szándék csupán a félig amatőr helyi zenészek turnéinak népszerűsítése volt. A kvíz és a kabaré elemeit sok zenével ötvöző műsor a country ünnepe, amelyre nemcsak Amerikából, hanem Kanadából és Európából is rengetegen érkeznek Nashville-be. A Grand Ole Opry egyik 1950-es adásában hangzott el először a mára alapigazsággá nemesedett meghatározás: Nashville - Music City, USA.
A cowboycsizmás, -kalapos helybéliek nyugodtan viszonyulnak a legtöbbször szintén cowboycsizmás, -kalapos turistákhoz. Az amerikai Délen még nem ment ki a divatból az udvariasság, meg aztán közös az érdeklődés is: a country. A főutcán, a Broadwayn egymást érik a csizmát, kalapot, szarvasbőr dzsekit árusító szuvenírboltok, az élő zenét kínáló szórakozóhelyek, a karaokebárok, a hangszerüzletek. És ez még nem is a híres-nevezetes Zene-sor, a Music Row, amelyből voltaképpen kettő is van. Az egyik a nem túl nagy fantáziával elnevezett Zene téren, a Music Square-en van, itt találhatók a nagy hangstúdiók helyi kirendeltségei, az ügynökök, menedzserek, rendezvényszervezők és reklámszakemberek irodái. A Zenesor másik része a Demonbreun utca, ahol a country csillagainak panoptikumában megtekinthető Elvis és a többiek viaszszobra. Minden második épület valakinek a múzeuma, tele gitárral, cowboykalappal és -csizmával, illetve arany- és platinalemezekkel.
Nashville-nek komoly ipara is van, többek között egy Nissan-összeszerelő üzemmel, de a lényeg mégiscsak az, hogy itt készülnek a Gibson-gitárok.
A belváros legérdekesebb épülete a Country Music Hall of Fame, azaz a country hírességeinek csarnoka. Négy éve készült el. A homlokzat ablakai egy zongora billentyűzetét adják ki, a jobb felső sarok az 50-es évek Cadillac modelljeinek fecskefarkára utal, a baloldali, kör alakú szárnyon a zenéhez értők felfedezhetik a Carter Family 'Will the Circle Be Unbroken' című dalának kottáját. (A Carter Family a múlt század első felének egyik meghatározó countrytriója volt. Ebbe a családba nősült be 1968-ban a tavaly elhunyt Johnny Cash, aki nem sokkal élte túl feleségét, June Cartert.) A rotonda tetején négylapos korong jelzi a hanghordozók fejlődését, a 78-as, 45-ös és 33-as fordulatszámú lemezeket, illetve a CD-t. A stilizált rádiótorony a WMS-adónak állít emléket, a lift pedig istállóra emlékeztet, elvégre onnan indult az egész.
A kezdeteket remekül elmagyarázzák a tárlók: a fehér farmerek népzenéje, a "bluegrass" a fekete rabszolgáktól ellesett blues és az egyházi gospel elemeivel fejlődött tovább. A country kialakulásában jelentős szerepe volt a vasárnap istentiszteleteken éneklő keresztény közösségeknek. Tennessee a "Biblia-övezet" szívében van, az itteni közszereplők, főként a politikusok rengetegszer hivatkoznak a hitre. Ahogy Amerikában mondják, "a mandzsettájukon hordják a vallásosságukat". A countrynak is van egy vallási irányzata, amelynek legalább futólagos ismerete nélkül nem nagyon lehet megérteni a déli mentalitást.
A countryzene múzeumában rengeteg a hanganyag - egyrészt az ügyes akusztikai megoldásokkal a többiek zavarása nélkül hallgatható zene, másrészt a videó kivetítőkön szünet nélkül futó zenészmonológok sora. Akinek ez sem elég, annak ott vannak a megszólaltatható aranylemezfalak: némelyik fachot ki lehet nyitni, és a mögé rejtett hangszóróból felcsendülnek a country legismertebb dallamai. Egy üvegfal mögött a világ legnagyobb countryzenei gyűjteményét kutatják a szakértők. A csaknem 200 ezer hangfelvétel mellett ötezer videó és film, 60 ezer fénykép, 2 és fél ezer plakát és hatezer kotta található itt. Néhány ősöreg keverőpult előtt kegyelettel adózunk a rajtuk annak idején felvett dalok emlékének.
Az emberek, persze amilyenek, főleg Elvis Presley arany Cadillacje körül tülekednek. Az 1960-as Fleetwood 75-ös modell külső fém alkatrészeit króm helyett arany borítja, a fényezéshez gyémánt- és igazgyöngyport is felhasználtak, az utastér tetejére aranylemezeket erősítettek, és a felszereléshez tartozott a hátsó ülés elé beépített (nem fogják kitalálni, milyen színű) televízió is. A kocsi annak idején akkora szám volt, hogy Elvis nélkül is turnézott. Mellette egy másik híres zenészautó, Webb Pierce ezüstdollárokkal kivert 1962-es Pontiac Boneville-je, a kilincsek helyén pisztolyokkal, kardánbox helyett bőrnyereggel.
Maga a hírességek csarnoka a rotundában kapott helyett. A falon körben a csillagok emléktáblái. A szigorú jelölési procedúra során tizenkét tagú előzsűri választ ki évente 10-20 személyiséget, akik a legtöbbet tették a country terjesztéséért és a legnagyobb hatást gyakorolták a műfajra. A Country Music Association 300 törzstagja közülük választja ki a múzeumban megörökítendőket. Jelenleg 89 tábla van a csarnokban, az utolsó kettőt tavaly Kris Kristofferson és Jim Foglesong kapta.
Búcsúzóul meglepjük magunkat egy saját kezűleg összeállított CD-vel, és a múzeum boltjában sem tudunk ellenállni: gazdagabbak leszünk Johnny Cash legendás, Folsom börtönbeli 1968-as koncertjének felvételével, és egy rövid benyomással arról a közegről, ahonnan a nevezetes tennessee-i hangzás származik.
Ami a bevezetőben említett Wild Horse Saloont illeti, ottjártunkkor vagy háromszázan ropták a nem túl bonyolult, de tömegben roppant impozáns sortáncot. Két huszonéves fiú és egy lány percek alatt megmutatta az alaplépéseket, utána jött az ellenállhatatlan élő zene. A sokaság szélén, kezeit peckesen a farmernadrág övtartójába dugva idősebb pár járta a kettőst - a viháncoló kamaszokat kikerülve úgy csúsztak körül a teremben, mintha jégtáncosok lettek volna. Már rég kimerülten lihegtünk, ők még mindig szertartásosan komoly arccal, rezzenéstelen nyugalommal köröztek. Százak lesték őket irigyen: Ilyen gyakorlattal biztosan nem lesz izomlázuk.
Nashville-Washington, 2005. április