Nézzen körül a vajda győzelmi templomában!

A középkori település­szer­kezet hangu­latos nyomait máig őrző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros földesurai évszázadokon át a sárkánycímeres Báthoriak voltak. Az 1479-es kenyérmezei győzelem egyik hőse, Báthori István erdélyi vajda az ütközet emlékére templomot emelt a városban, majd a fejedelmi családnak köszönhetően Nyírbátor virágzó településsé, kulturális és gazdasági centrummá vált a térségben.


A Báthori-család várkastélya ma is látogatható, mellette ugyancsak áll még a kenyérmezei csata után épített templom, amelyet az 1480-as években emeltek, míg a szószék 1767-ből származik. Az épület hazánk egyik legjelentősebb késő gótikus vallási épülete: a reneszánszba hajló gótika kiemelkedő emléke.

A Nyirbator.hu honlap leírása szerint az épület egyetlen hatalmas teremből áll, amelynek délnyugati sarkához kisméretű, négyszögletes alaprajzú lépcsőtorony kapcsolódik. A templom lenyűgöző monumentalitása és légies könnyedsége a déli főhomlokzaton jelenik meg a legmarkánsabban.


A torony teteje csak a hajó főpárkányáig ér, mellette a középtengelytől kissé északra tolódva nyílik a gazdagon díszített csúcsíves nyugati kapu, amely a kiképzését és díszítését tekintve szászországi kapcsolatokra utal. A kapu fölé falazták be az egyik legszebb, kőből faragott Báthori-címert: a lófejpajzs köré sárkány csavarodik, és az egészet tizenkét stilizált akantuszlevélből álló kerek növénykoszorú veszi körül, fölötte sárkányos sisakdísszel.

Legfelül a kapu tengelyében széles csúcsíves ablak foglal helyet, amelyet századokkal ezelőtt befalaztak és csak 1964-ben bontottak ki újra.

Az épületet 1834-ben földrengés rongálta meg. 1897-ben készült el Sztehló Ottó tervei szerint a hármas ívű nyugati karzat, 1931–34 között pedig Möller István vezetésével főleg szerkezeti megerősítés folyt. Ekkor készültek a külső faragott kőrészletek javításai és cseréi is. Az 1960–64-es műemléki feltárás és helyreállítás Sedlmayrné Beck Zsuzsa tervei szerint történt.

Évente júliusban rendezik meg a Nyírbátori Zenei Napok rendezvénysorozatát, amelynek hangversenyeit ebben a templomban tartják.

Cím: 4300 Nyírbátor, Egyház utca  

Nyitvatartási idő: minden nap 8–16-ig  

Belépőjegyárak: nincs  

Honlap: www.nyirbator.hu

 

A cikk a Népszabadság TOP Titkok 2015 c., 100 különleges belföldi úti célt bemutató kiadványában jelent meg. A magazin  megvásárolható digitális formában a Dimag vagy Lapcentrum oldalakon vagy keresd az újságárusoknál!

Top cikkek
NOLBLOG