A fegyverneki csodadomb

Bottal, bicegve, befáslizott lábbal ment fel a Kálvária-domb tetejére egy nyugdíjas tanárnő, de onnan már ruganyos léptekkel, fiatalosan jött le, s botot azóta sem használ. Agyvérzés után felépülőben lévő betegek, akik elektromos kismotorral közelítették meg a dombot, ültek ott néhány órát, majd arról számoltak be, hogy közérzetük sokkal jobb lett, úgy érezték, hatásosabb volt a dombon töltött idő bármilyen gyógyszeres kezelésnél – így mesélték azok, akik jártak már a fegyverneki Kálvária-dombon, vagy legalábbis hallottak olyanokról, akik már felkapaszkodtak rá.

Hogy van-e a dombnak csodatévő ereje, tényekkel nem bizonyítható: hivatalos műszerekkel ugyanis nem mérhető itt rezonancia vagy mágneses erő. Magukat táltosnak nevező emberek egyfajta „varázspálcával” állítólag kimutattak itt erős sugárzást, ezt azonban tudományos szervezetek nem tartják értékelhető eredménynek.

Fegyvernek nem tudott üzletet csinálni a csodadombjából: nem indultak be tucatjával a panziók, nincs sok étterem. Az önkormányzat egy korlátot tudott a dombra építeni, hogy séta közben az idősek kapaszkodni tudjanak. A kiserdőt kivágták, így messzebbről is jobban látszik a Kálvária-domb a kőkereszttel.

A falunak jót tett ez a hely, bár forintokban nem mérhető. „Felrázta” az itt élőket, hogy mások mágikus erőt tulajdonítanak a dombjuknak. Olyanok is kimozdulnak a házukból, akik begubózva éltek – ez mindenképp a javukra válik, egészségük, lelkületük is jobb lesz.

Vagyis ha a domb önmagában netán hatástalan is, arra mégiscsak jó, hogy mozgásra készteti az embereket: néhány óra a friss levegőn, beszélgetés másokkal , ezt bárkinek javasolná a háziorvosa.

I!

Cím: 5231 Fegyvernek, Kálvária-domb

A cikk a Népszabadság TOP Titkok 2015 c., 100 különleges belföldi úti célt bemutató kiadványában jelent meg. A magazin  megvásárolható digitális formában a Dimag vagy Lapcentrum oldalakon vagy keresd az újságárusoknál!

Top cikkek
NOLBLOG