Hírek

Audio guide-rendszer Pannonhalmán

Audio guide-rendszert vezettek be a Pannonhalmi Bencés Főapátságban, így a látogatók idegenvezető nélkül is megismerkedhetnek a világörökség értékeivel. Az új technika tíz nyelven, többek között japánul, szlovákul és oroszul is igénybe vehető. Az érdeklődők újabban a várköpeny oldalában futó erdei sétány felől, az ott kialakított látogató bejáraton át juthatnak el a bazilika és a könyvtár épületegyütteséhez. A főapátság legutóbbi turisztikai fejlesztései ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelynek központi eleme a bazilika belső terének megújítása volt. A rekonstrukció tavaly készült el John Pawson brit építész tervei alapján. A fejlesztést az Európai Unió és a magyar állam 600 millió forinttal támogatta.

Idén is kapható a Balaton Mix

Újra válthatnak Balaton Mix jegyet azok, akik a Balatont és környékét a tó körül közlekedő vonatokkal és a menetrend szerinti hajójáratokkal szeretnék felfedezni. A MÁV-Start Zrt. és a Balatoni Hajózási Zrt. közös jegyével – annak érvényességi idején belül – egy vagy két szabadon választott napon tetszőleges gyakorisággal vehetők igénybe a Balaton körüli vonatok és a tó menetrend szerinti hajójáratai. A jegy, amelyhez díjmentes kerékpárszállítás is kapcsolódik, felnőtt, gyermek és családi változatban kapható.

Sűrűbb buszjáratok

Ferihegyre Május 1-jétől szeptember 30-ig sűrűbben és meghosszabbított üzemidőben járnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a 200E jelzésű autóbuszok, igazodva a repülőgépek közlekedési rendjéhez és a várható utasforgalomhoz. A hajnalban induló gépekhez az első két 200E járat hajnali négy órakor és fél ötkor indul a Határ úti végállomásról, a buszok 7 és 20 óra között 10 helyett 7-8 percenként követik egymást, az esti órákban pedig 20 helyett 10 percenként járnak. A késő este érkező repülőgépekhez igazodva az utolsó 200E járat 0.21-kor indul a repülőtéri végállomásról.

Budapestre érkezett az Utair

Április végétől ismét van közvetlen légi összeköttetés Budapest és Szentpétervár között: a nyugat-szibériai központú UTair légitársaság járatai hetente kétszer, szerdán és vasárnap közlekednek a két város között. Bár a közvetlen légi kapcsolat mindkét ország számára kiemelt fontosságú mind turisztikai, mind gazdasági szempontból, Szentpétervárt több mint egy éven át csak átszállással lehetett Budapestről elérni. A gépek helyi idő szerint 12.20-kor szállnak fel Szentpétervár repülőteréről, majd a Baltikum és Lengyelország felett átrepülve 13.05-kor érkeznek Budapestre. A repülési idő 2 óra és 40 perc.

Szófiába a Bulgaria Airrel

Újabb légitársasággal és célállomással bővült a Budapest Airport útvonalhálózata: a Bulgaria Air bolgár légitársaság június 24-től heti négy alkalommal kínál légi összeköttetést Budapest és Szófia között. A bolgár légitársaság gépei hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken helyi idő szerint 14.10-kor szállnak fel Szófiában és 14.20-kor érkeznek Budapestre. Innen negyvenöt perces várakozást követően 15.05-kor indulnak vissza Szófiába, ahová 17.15-kor érkeznek meg. A Bulgaria Air azt tervezi, hogy amennyiben azt a nyári forgalom és az előfoglalások indokolják, télen sem állítja le a járat üzemeltetését.

Online török vízum

A törökországi beutazáshoz elektronikusan is igényelhető a vízum, amivel kiváltható annak repülőtéri kérelmezése. A mindössze három lépésből álló igénylésre egy online formula kitöltésével az www.evisa.gov.tr oldal nyújt lehetőséget, a vízum 20 dolláros árát pedig hitelkártyával lehet kiegyenlíteni. Az elektronikus vízumot az utazó e-mailben kapja meg. Azt ki kell nyomtatnia, és az utazás egész ideje alatt magánál kell tartania. Aki tanulás vagy munkavállalás céljából utazik Törökországba, az továbbra is a török nagykövetségeken vagy konzulátusokon folyamodhat a beutazási engedélyért.

 

Top cikkek