Rekordokat döntenek

– Nemrég arról számoltak be a világ vezető hírügynökségei, hogy a margitszigeti futókör a világ öt legszebb futásra javasolt terepének egyike. Ezt követően a CNN online híradása – amely a világ 70. legolvasottabb honlapja –, a maratonokat elemző írásában 2013 októberére a budapesti Futófesztivált ajánlotta a világ figyelmébe.

A budapesti futóversenyek ázsiója egyre nő, és immár évről évre csúcsot dönt a külföldi résztvevők és a teljes mezőny létszáma is – tájékoztatott Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető igazgatója.

A növekedés azért is nagy eredmény, mert a külföldieket is érintő gazdasági válság ellenére sikerült a budapesti versenyeken rekordokat dönteni, miközben a maratoni futóversenyek potenciális célközönsége évente immár több mint ötszáz verseny közül válogathat világszerte. A BSI összesítése szerint a budapesti rendezvényekre tavaly 4200 futóturista érkezett, ami hat százalékkal több, mint az előző évben. A kísérők száma hét százalékkal nőtt.

A külföldiek egyharmada három országból, Nagy-Britanniából, Franciaországból és Olaszországból érkezett. A térségben a lengyelek, a szlovákok és a csehek körében a legnépszerűbbek a budapesti versenyek, melyek Bécs és Prága után a harmadik legvonzóbb célpontnak számítanak a nemzetközi futóturizmus közép-európai térképén. Öt kontinens 64 országából tízezer futó és kísérő választotta a magyar fővárost a Nike félmaraton és a Spar maraton két hétvégéjén, amire 27 ezer magyar versenyző is benevezett. Az atléták és kísérőik által generált forgalom 1,2 milliárd forint volt, miközben átlagosan 3,25 vendégéjszakát töltöttek el itt.

A külföldi futók 54 százaléka első alkalommal járt Budapesten, és 78 százalékuk mondta azt, hogy ha nem lettek volna a versenyek, nem is jött volna.

Top cikkek