Kúranagyhatalmi vágyak Európa közepén

Gyógy- és ásványvízre, no meg gyógynövényre épülne a hazai egészségipar a kormány tervei szerint.

Széchenyi Pihenőkártya már jövő nyártól

A tervezettnél korábban, már jövő nyárra várható az üdülési csekkeket felváltó Széchenyi Pihenőkártya bevezetése.

A munkáltatók cafetériaként adhatják a Széchenyi Pihenő Kártyát

A kártya becslések szerint középtávon mintegy 35 százalékos fellendülést eredményezhet a turizmusban, illetve 0,6 százalékkal bővítheti a GDP-t.

Már jöhetne a SZÉP-kártya

Még az idén lesz SZÉP-kártya, amely a legkedvezőbb feltételekkel bíró cafeteria-elem lesz. Az azért továbbra sem derült ki, hogy pontosan kik, és pontosan mikor rukkolnak elő az elektronikus utalvánnyal.

SZÉP-kártya: a cégektől függ, ki nyer vele

A dolgozók annak a forgalmazónak az utalványát kapják, amelyikkel a cégük szerződött.

 

Sokmilliárdos kártyabiznisz rajt előtt

Hatalmas, a tavalyi forgalom szerint 50 milliárd forintos piacra nevezett be két nagy bank, az OTP és az MKB, amikor bejelentette, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátja.

A bankok elégedettek az előkészületekkel, a szálláshelyek viszont aggódnak, hogy a kártya forgalma nem éri majd el a csekkét. Az igazság pillanata csak jövőre jön el.

A jövő nyári forgalom már a pihenőkártyától is függ
A jövő nyári forgalom már a pihenőkártyától is függ

Az OTP mindeddig 620, az MKB 200 elfogadópartnerrel szerződött, előbbinek száz, utóbbinak húsz munkáltatóval van megállapodása. Mindkét banknál úgy értékelik, hogy a rajt sikeres volt, az eddigi eredményekkel mindenütt elégedettek.

A rendkívül népszerűvé vált, idén utoljára adható üdülési csekk sikertörténete után a jelenlegi számok, vagyis az új SZÉP-kártya karrierje ugyanakkor még nagyon szerénynek tűnik mind az elfogadóhelyek, mind a szerződött munkáltatók felől nézve.

Aggodalmainak emiatt már a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is hangot adott, a szálláshelyek, illetve szállásadók abbéli félelmét hangsúlyozva, hogy az előzetes várakozásoknál lassabban, marketingtámogatás nélkül bevezetett kártya miatt vissza esik a belföldi turizmus korábban üdülési csekkekkel segített forgalma. Kétségtelen, hogy a nagy várakozásoktól övezett kártya, amely az elfogadópartnerek számára a csekknél szerényebb jutalék befizetését jelenti, még nem forgatta fel a piacot.

Lehoczky László, az MKB-pénztárak vezetője szerint egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a számokból, amelyek még részeredmények. Mint ahogy az egyelőre mennyiségi fölényben lévő OTP előnye sem mérvadó, hiszen az időbeli előnyre épül: e pénzintézet már két hónapja, az MKB meg alig egy hónapja lett csak hivatalos kártyakibocsátó. (Az engedélyt a kormányhatározatban megfogalmazott feltételeknek megfelelő szolgáltatók kaphatják meg, illetve a tevékenység csak bejelentésköteles.)

Az MKB illetékes vezetője lapunknak hangsúlyozta: a SZÉP-kártya első igazi éve a 2012-es lesz, hiszen a 2011. évi cafeteria keret felhasználásáról már szinte minden cégnél döntöttek a dolgozók. Az év közepén megjelent kártyára emiatt most jószerint nincs mit utalni, a cafeteriakeretekről január és március között rendelkeznek a munkavállalók.

A SZÉP-kártya-biznisz alapjait viszont most rakják le a kibocsátók, amikor a lehető legtöbb elfogadóhellyel és munkáltatóval igyekeznek szerződni. Amint a jövő évi adótörvényeket elfogadja a parlament, kiderül, hogy változnak-e a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos adókedvezmények, illetve a mértékek. És az is, hogy milyen szolgáltatástípusok kerülnek be, illetve esetleg ki a kedvezményes körből.

A cafeteriakeret innentől kerül a munkáltatók térfelére – úgymond –, amikor kiderül, hogy dolgozóik számára milyen összegben tudják azt biztosítani. A folyamat végén van a munkavállaló, azaz a keretfelhasználó, aki annak a pénzintézetnek a SZÉP-kártyájára tudja utaltatni az általa üdülésre szánt keretét, amelyikkel a cége leszerződött. Elvileg azt a kártyakibocsátót fogják választani a legtöbben, amelyiknek több elfogadóhellyel van szerződése: kis szálláshelyekkel és hotelláncokkal egyaránt.

A SZÉP-kártya csak a jövő év első negyedévében mutatja majd meg igazi erejét, illetve valós piaci nagyságát. Akkor derül csak ki, hogy a szabadon felhasználható cafeteriakeretükből hányan és milyen összegben szánnak pénzt üdülésre. Egészen pontosan főleg szállásdíjra, mert a SZÉP-kártya – kritikusai szerint – valójában hotelkártyává lett, hiszen a rendkívül sok mindenre felhasználható üdülési csekkel szemben azt a szállásdíjon kívül csak a szálláshelyeken keresztül kapcsolódó szolgáltatások fizetésére lehet felhasználni.

Top cikkek