Fontos a világban a vallás

Egy nemrég közzétett felmérése szerint a modern világban is fontos szerepet tölt be az emberek életében a vallás.

Nem dolgozna sokáig a magyar

A magyar munkavállalók kétharmada még akkor sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után, ha emelnék a fizetését – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból.

Egy hét alatt sem végeztek Gávavencsellőn a viharkárok összesítésével

Akkora pusztítást végzett a vihar egy hete a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn, hogy még mára sem végeztek a károk összesítésével.

Magányosabbak a Facebook függők?

Egy friss felmérés szerint az úgynevezett Y generáció, vagyis az ezredfordulós generáció tagjai azok, akik a legtöbbet használják a különböző közösségi oldalakat, és egyben ők is panaszkodnak a leginkább arra, hogy magányosnak érzik magukat.

A berlini fiatalok kétharmada nem tudja, mi volt a fal

A tekintélyes Forsa intézet annak kapcsán végezte a közvélemény-kutatást, hogy közeleg augusztus 13.

 

Mi maradt otthon?

Az utazók jó része nem különösebben készül fel tervezett útjára, a bőröndbe való beszerzését pedig az utolsó pillanatra hagyja. A dolog vége kapkodás, és az, hogy az otthon maradt holmit gyakran drágábban, a nyaralás helyszínén vásárolják meg.

Mindez az Árukereső.hu egy korábbi felméréséből derült ki, amely mintegy 2500 fő bevonásával történt. E szerint a válaszadók nagyobb része (55 százalék) idén belföldi utazást tervez, közel 40 százalék pedig a népszerű külföldi nyaralóhelyek valamelyikét célozta meg. Nem nagy meglepetésre a legtöbbeket Horvátország, Görögország vagy Olaszország vonzza. Ami az anyagiakat illeti, a felmérés résztvevőinek több mint fele magára a nyaralásra százezer forintnál kevesebbet, az üdüléssel kapcsolatos cikkek beszerzésére pedig 10–50 ezer forintot szán.

Az úti poggyász tartalma

A költségek azonban csökkenthetők, ha az ember átgondoltan készül fel az útjára. Kiderült ugyanis, hogy az alapvető ruhanemű – alsónemű, néhány váltás ruha, cipő és/ vagy papucs – mindenképpen bőröndbe kerül, a többség azonban a szükséges felszerelések beszerzését és a csomagolást az utolsó pillanatra hagyja. Emiatt aztán többnyire megérkezés után derül ki, hogy néhány dolog bizony hiányzik.

Erre utal, hogy 68 százalék „bevallotta”: gyakran a nyaralás helyszínén, drágábban szerzi be az alapvető nyaralási kellékeket, pl. a fürdőruhát vagy a naptejet. Holott ha előrelátóbbak, több időt szánnak a poggyász tartalmának átgondolására, akkor itthon, netán akciós áron, jelentős öszszeget spórolhatnának.

A válaszokból egyértelművé vált az is, hogy az utazók egyharmadának úti „kellékei” közül nem hiányozhatnak a szórakoztatóelektronikai eszközök – így az MP3­lejátszó –, a túlnyomó többség pedig útnak sem indul két dolog, a digitális fényképezőgép (86 százalék) és a telefontöltő (84 százalék) nélkül. A felállított rangsor alapján kitűnt az is: a hazai utazóknak a legkevésbé a térkép és napszemüveg hiányzik.

Néhány jó tanács

Pedig milyen jól jönnek ezek bizonyos esetekben! Ugyanez mondható el egy jól szerkesztett útikönyvről és egy megfelelő fejfedőről – a napszúrást elkerülendő. A rendszeresen otthon felejtett tárgyak köre hosszan sorolható, csak néhány közülük: tisztálkodószerek, tartalék memóriakártya, illetve tartalék elemek vagy tartóselemtöltő a fényképezőgéphez, fülhallgató az MP3­hoz és a mobiltelefonhoz, a zajérzékenyeknek pedig épp az ellenkezője, füldugó.

Szemüvegesek esetében mindig elérhető helyen kell lennie a tartalék szemüvegnek vagy kontaktlencsének, és a csomagban kell lennie az állandóan szedett néhány gyógyszeren kívül a sürgős esetekre öszszeállított gyorssegélycsomagnak is.

Végezetül az átgondolt utazás része az is, hogy egészség­ és pogygyászbiztosítást kötünk (az értékes műszaki felszerelésekre gondolva akár külön is), úti okmányainkról, bankkártyánkról, az úti cél szempontjából fontos telefonszámok és címek listájáról fénymásolatot készítünk, s ezt ugyancsak magunkkal visszük. Ne legyen rá szükség, de ha mégis, sokkal egyszerűbb minden ügyintézés.

Top cikkek