Mikor lehet újra fürödni a Dunában?
Online kiadásunk kisfilmjében azt voltunk kénytelenek megállapítani, hogy a pesti (és budai) Duna-part annál azért többet ér, hogy ne használjuk. Csak nézzük.
– 2005-ben volt egy kezdeményezésünk – mondta Farkas Orsolya, a Szeretem Budapestet Mozgalom aktivistája. – A Duna-partra vonatkozó jópofa ötletek között szerepelt a Vigadó tér és a Várkert Bazár között építendő gyalogoshíd, ez nyerte az első helyet. Gyors katamaránra is érkeztek javaslatok, a hajó Érdről akár Esztergomig közlekedhetne, útközben sok-sok vízibuszmegálló lehetne, hely lenne hozzá bőven.
Van, aki komolyan veszi a buszjáratot. Fölszálltunk az Európában kizárólag Pesten működő Riverride buszra, mely egy rövid városnéző körút után, a turisták nagy örömére, kétéltű járműként száll a vízre. A vállalkozás tulajdonosa, Galla Gábor azt reméli, húsz-harminc év múlva nem lesz olyan különleges a jelenleg inkább külföldiek körében népszerű és szokatlan csobbanás.
Máshol már ezer gond van a csobbanással. A Vigadó téren napfürdőző fiatalok elképzelni sem tudják, mikor lehet újra fürödni a fenolszagú vízben. Pedig nagy szükség lenne arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljünk a Dunával. Egy hallgatói ötletpályázatra nemrég izgalmas ötletek gyűltek össze. A Margitsziget csücskébe például a Duna Múzeumtól kezdve a sétányon át az úszó kávéházig mindent el tudtak képzelni a fiatalok. Na jó, azt, hogy belátható időn belül fürödhessenek: nem.
Pedig még élnek, akik jól emlékeznek a visszaadhatatlan élménynek számító dunai lubickolásra. Egy idős hölgy mesélte, hogy 1945-ben, a felszabadulás után a Szabadság híd lábánál, a Molnár utcában lakott, volt ott egy uszály meg egy elkerített strand, ami nagyon népszerű volt a városlakók körében.
Ezt a strandérzést akarták újjáéleszteni évekkel ezelőtt azok a vállalkozók, akik plázst, úszó szigetet építettek (párizsi mintára) a pesti Dunapartra. Ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket – de nem azon városi vezetők körében, akik áldásukat adták a pálmafákkal díszített strandmutatványra. A plázs és tartozékai mára eltűntek, maradt helyettük a nem túl invenciózus vízparti bámészkodás.
Ami persze nem olcsó dolog, egyegy félórás sétahajózás ára három- és hatezer forint között mozog. A turisták ülnek a hajó fedélzetén, s ha szerencséjük van, egy fejhallgatón valaki elmondja nekik angolul, hogy épp mit látnak. Nem voltunk túl jó véleménnyel erről a kevés befektetéssel járó Nagy Üres Városnézésről.
– Vannak egészen bátor megoldások – hangsúlyozta Farkas Orsolya, s a CET-projektet vagy az Info-parkot hozta jó példának a Duna-part modern kihasználására. – De hát ez nem elég. Összefogásra lenne szükség, és olyan politikára, mely a jövőre koncentrál, s döntő momentuma a Duna-part visszafoglalása. Ehhez szükség van előremutató, átfogó, 15–30 éves tervekre. Melyek előkészítésébe be kellene vonni a civileket is.
Megkerestük a hivatalosságot is. Szerettük volna megtudni, mi a főváros elgondolása a budapesti Dunapart embereknek történő visszaadásáról. Ezt a választ kaptuk: „Az augusztus végi közgyűlés dönt majd a Dunapartok rendezésére kiírandó pályázatról. Addig nem nyilatkozunk.”