Kár és kártérítés

A bölcsek és a jog szerint is inkább a dolgainkat veszítsük el, mint a fejünket, mert az előbbiért kaphatunk kártérítést, az utóbbiért viszont aligha.

Csak elutazása után vette észre a vendég, hogy az ékszerei egy részét a szállodai szobájában felejtette. Azonnal be is jelentette a hotelnek, de azt a tájékoztatást kapta, hogy nem találták meg. Követelhető-e a keletkezett kár megfizetése?

Dr. Salamon András ügyvéd, a Turizmus Panoráma jogi szakértője jog@turizmus.com
Dr. Salamon András ügyvéd, a Turizmus Panoráma jogi szakértője jog@turizmus.com

Igen, ám ez már a bizonyítás kérdése lesz. A szállodát ugyanis a vendég kijelentkezése után még terheli az úgynevezett felelős őrzés. Ez azt jelenti, hogy ha az elveszett, elhagyott dolgot a vendég távozása után találják meg, akkor a hotel köteles azt megőrizni és visszajuttatni a vendégnek. (Ezért is érdemes valós adatokat megadni a szállodai bejelentőn.) Az őrzés és a visszajuttatás költségei a vendéget terhelik.

Azt azonban az utasnak kell bebizonyítania, hogy az elveszett tárgyak valóban léteztek, azokat magával vitte a szállodába, és eltűnésük a hotel szándékos vagy vétlen magatartásának tudható be. Ha ez nem sikerül, akkor az igazságszolgáltatás előtt a szálloda vétlen, illetve nem történt károkozás.

A közelmúltban csődbe ment utazásszervezőnél vett repülőjegyet az utas. Mivel az iroda egy fillért sem utalt át, az utas el sem tudott repülni. A biztosító arról tájékoztatta, hogy az iroda vagyoni biztosítékából nem számíthat kártalanításra.

Ez sajnos igaz. A hatályos jogszabályok értelmében az utazásszervezők vagyoni biztosítéka csupán a fizetésképtelenné vált irodával utazási szerződést kötött utasok kártalanítására használható fel. Utazási szerződésről pedig csak akkor beszélhetünk, ha a szerződés az utazás, a szállás és az egyéb turisztikai szolgáltatások (például városnézés, múzeumlátogatás stb. együtteséből legalább kettőt tartalmaz.

Önmagában a repülőjegy megvásárlása, akárcsak kizárólag a szállás lefoglalása, nem utazási, mindössze egyszerű adásvételi szerződés, ezért a vagyoni biztosíték erre nem nyújt semmilyen fedezetet. Ebben az esetben a repülőjegyre befizetett pénz gyakorlatilag elveszett, mert követelni lehet ugyan a visszafizetést, még bíróság előtt is, de ha már nincs vagyona a társaságnak, akkor nem is lesz miből megtéríteni.

A ruhatárban kint van „a ruhatárban elhelyezett tárgyakért nem vállalunk felelősséget” tábla, ezért a ruhatáros úgy véli, nem tartozik semmilyen kártérítéssel a gardróbból eltűnt bunda után.

Szerencsére ez nem így van, az ilyen és ehhez hasonló táblák jogilag annyit érnek – hogy egy közkeletű mondást idézzek – mint zacskón a lakat. A törvény ugyanis egyértelműen kimondja, hogy a ruhatárat üzemeltető felelősséggel és az okozott kár teljes megtérítésével tartozik, ha az itt elhelyezett dologban kár keletkezik. Márpedig a jogszabálylyal ellentétes kikötés semmis, azaz érvénytelen.

A felelősség és a kártérítés szempontjából közömbös, hogy a gardrób ingyenes vagy fizetni kell érte.

Top cikkek