Paradicsomi kalandozások

Burgenland kimaradt az osztrák himnuszból. Talán azért, mert amikor a sógorok nemzeti dala született, a régió még Magyarország része volt. Tény, hogy a himnuszban szereplő "hegyek országát" hiába is ekresnénk Burgenlandban.

A tartomány látképét inkább messze futó síkságok, lágyan hullámzó dombok, erdők és árterek jellemzik. S a koronát északon a Fertő tó képezi, amely Európa második legnagyobb sztyeppei tavaként már-már egzotikusnak nevezhető látványosság a maga nádasaival, sós vízzel telt mélyedéseivel, szikes, mocsaras mezőivel, mintegy 300 madárfajnak menedéket nyújtó rezervátumával.

VÁRAK, KASTÉLYOK

Hogy miért érdemes Ausztria hozzánk legközelebb eső tartományába látogatni? Az okokat hosszan sorolhatnánk, kezdve mindjárt a történelmi nosztalgiával vagy azzal a jóleső ténnyel, hogy a települések legtöbbjének magyar neve is ott virít a helységnévtáblán. Noha a statisztika szerint a burgenlandi magyarok csupán 2,5 százalékát teszik ki a régió lakosságának, a valóságban – köszönhetően a honi munkavállalóknak meg a környékbeli országokból idevándorolt magyaroknak – számarányuk ennél sokkal nagyobb. Szóval, aki történelmi kalandozásra vágyik, látog assa végig a régió nevét adó várakat, s ki ne hagyja az Esterházyak trezorját, a Fraknói várat, sem a güssingi (Németújvár) Batthyány vármúzeumot vagy a schlainingi (szalónaki) várat.

A komplett nyári szabadságot kitöltő kastélytúrát persze érdemes össz ekötni kulturális programokkal. Az Esterházy-kastély barokk pompáját a Haydn-napokon a legjobb élvezni, miközben a zseniális tehetségű muzsikussal az eisenstadti (Kismarton) Haydn Házban is találkozhatunk. Liszt Ferencet Raidingban (Doborján), szülővárosában érdemes felkeresni, amely minden ősszel fesztivállal tiszteleg a muzsikus előtt.

ZENE ÉS/VAGY TESTMOZGÁS

A kulturális programoknál maradva: nem csalódik, aki meglátogatja a burgenlandi nyári Operajátékok kőfejtőben telepített színpadát St. Margarethen vagy a Mörbischben (Fertőmeggyes), romantikus vízi színpadon rendezett Operett Fesztivált. A burgenlandi kulturális – s főleg zenei – programok úgy követik egymást, akár az évszakok. Ha tavasz – Szalónak a maga Klangfrühlingrendezvényeivel, ha nyár –, Léka következik kamarazenei fesztiváljával meg Szabadbáránd és Felsőpulya klasszikus zenei eseményei, az őszt pedig Gyanafalván köszönthetjük az ottani zenei rendezvénnyel.

De gondoljunk azokra is, akik inkább testmoz gással, sportolással töltenék szabadidejüket! Szeretné bejárni Pannóniát túrakerékpárral cseresznyevirágzás idején? Nosza, nyeregbe! Kétezer kilométeres kiépített kerékpárút várja. De aki inkább ló nyergébe vágyik, annak se kell sokkal alább adnia: ezer kilométer hosszú lovaglóút pihenőhelyekkel, istállókkal, lovas udvarokkal. Tenisz, golf, nordic walking, túrázás, nyilazás, kenuzás és szekerezés, szörfözés meg vitorlázás, a lehetőségeket végigsorolni is alig győzzük.

WELLNESSTEMPLOMOK, ASZTALI ÉLVEZETEK

S akkor még nem is említettük a termál- és wellnesslehetőségeket. Pedig az északon fekvő „édes” Rosalia eperföldjeitől a festői Dél-Burgenlandig gyönyörű táj övezi a pannóniai wellnesstemplomokat.

Ne szégyellje magát az sem, aki nem másért, mint a kulináris élvezetekért és a finom borokért keresi fel Burgenlandot. Magunk is elmerültünk az asztali élvezetekben Aloisia süteményműhelyében csakúgy, mint Thomas Wachter borospincéjében, aki a két ország, két család, egy bor projekt keretében a Vashegy magyar oldalán, Vaskeresztesen lakó Varga Imrével együtt készít ízletes kékfrankost.

KERESD A ZÖLD LÓHERÉT

Gyere a Paradicsomba! – hívogatnak az út menti transzparensek. S ezúttal nem üres idegenforgalmi lózungról van szó. Hat évvel ezelőtt kiváló dél-burgenlandi vállalkozók össz efogtak, és elhatároz ták, hogy mindent megtesznek a régió termékeinek bemutatásáért, népszerűsítéséért. A nem éppen szerény névvel illetett „Paradicsomi Vállalkozások” korszerű szállodákat, komfortos panz iókat vagy parasztudvari üdülést kínálnak, az éttermek, vendéglők és üzletek a vállalkozás társult tagjainak termékeit, borait, gyümölcsleveit, párlatait használják fel, s még a kenyér és a cukrászsütemény is „paradicsomi”. Csak a vállalkozás logója nem paradicsom. Hanem inkább z öld lóhere, az öszszetartozás szimbóluma.

Burgenland a neten

Tippek túrázáshoz, helyi népünnepélyek: www.burgenland.info

burgenlandi természetvédelmi parkok: www.naturparke.at

burgenlandi kerékpárutak: www.bikeburgenland.at

lovaglás burgenlandban: www.burgenland-im-galopp.at

a „művésznyár” rendezvényei: www.neumarkt-raab.at

A magaslaton álló schlainingi (szalónaki) várról  már a XIII. században készült feljegyzések is megemlékeznek
a magaslaton álló schlainingi (szalónaki) várról már a Xiii . században készült feljegyzések is megemlékeznek
Top cikkek