A repülő rénszarvas és társai

A brit utazási irodák szövetsége és a Telegraph által összeállított gyűjteményből vett példák azt is igazolják, hogy nemcsak Isten állatkertje hatalmas, hanem a turizmus nemzeti parkja is beláthatatlan.

Az amerikai házaspár gyermekeivel Lappföldre utazott meglátogatni az igazi Mikulást. Nem hittek a szemüknek, amikor azt látták, hogy „Rudi” és társai, a rénszarvasok a Mikulás-kunyhó körül legelésznek, ahelyett hogy a szán előtt röpködnének. Hazaérkezésük után kártérítést követeltek az utazási irodától. A bíróságon elmondták: az irodának fel kellett volna tüntetnie a prospektusban, hogy a rénszarvasok nem repülnek, így elkerülhető lett volna a gyerekeket ért sokk és a szülők csalódása.

A jegyesek két különálló ággyal rendelkező szobát foglaltak az utazási irodán keresztül, a szállodában azonban franciaágyat kaptak. A menyasszony pár hónap elteltével meglepődve tapasztalta, hogy gyermeket vár, és ezért a bíróság előtt is az utazási irodát tette felelőssé. Szerinte ugyanis mindez nem történt volna meg, ha a foglalásuknak megfelelő szobát kapják.

A fiatal amerikai pár egy utazási iroda közreműködésével azért utazott Norvégia északi részére, hogy gyönyörködhessenek az „éjféli nap” szépségében. Hazaérkezésük után a teljes részvételi díjat visszakövetelték. A bíróságon azzal érveltek, hogy nem volt semmilyen „éjféli nap”, pontosan ugyanazt az égitestet látták Norvégiában, mint otthon, az Egyesült Államokban. Ezért meg nem érte meg olyan messzire utazni…

A középkorú feleség nem csupán kártérítést, hanem a strandokon divatos topless betiltását is követelte keresetében. A férje ugyanis a görögországi tengerparton egész nap a meztelen női felsőtesteket bámulta, és a feleség úgy érezte, hogy emiatt tönkrement a nyaralása. Mindezért az utazási iroda köteles őt kárpótolni, mivel nem tett semmit a görögországi tengerpartokon megszokott meztelen női felsőtestek eltakarásáért, ráadásul a prospektusban sem esett erről egy árva szó sem.

Kenyai szafarin töltötte mézesheteit a fiatal pár. A csapnivalóan roszszul sikerült nászút miatt követelt kártérítést az ifjú férj. A bíróságon elmondta, hogy a szobájuk ablaka egy tóra nézett, és az ott dagonyázó elefántbikák „férfiassága” és szerelmeskedése feltámasztotta saját alkalmatlanságának érzését, ami aztán sajnos be is teljesült. Úgy vélte, egy utazási irodának nászutasok esetében erre, pontosabban a látvány esetleges következményeire tekintettel kell lennie.

Az angolban nem túl otthonos ifjú hölgy a rendőrséget akarta kihívni, mert azt hitte, hogy a szálloda alkalmazottai kizárták a szobájából. Csak nehezen sikerült megmagyarázni, hogy a kilincsen lógó „do not disturb” (ne zavarj) táblácska nem az ő belépését tiltja meg, hanem a hotel alkalmazottainak szóló figyelmeztetés.

A brit pár szerint az iroda félrevezette őket, mert a prospektusban a tahiti tengerparti homok színe sárgás volt, a valóságban viszont fehér, és azt sem mondta nekik senki, hogy ez a fehér homok nappal felmelegszik. Amerikai turisták meg azt kifogásolták, hogy az izraeli Eilatban sorba kellett állni a strandbüfénél, légkondicionáló viszont nem volt.

Dr. Salamon András ügyvéd, a Turizmus Panoráma jogi szakértője jog@turizmus.com
Dr. Salamon András ügyvéd, a Turizmus Panoráma jogi szakértője jog@turizmus.com
Top cikkek