Bivalyok testközelből

A Kis-Balatonnál járó turisták számára kihagyhatatlan program a kápolnapusztai bivalyrezervátum, ahol testközelből lehet megismerkedni a hazánkban őshonos állatokkal.

Kalandtúrának sem utolsó a kirándulás a kápolnapusztai bivalyrezervátumban. A Kis-Balaton közelében lévő – száz bivaly otthonául szolgáló – „farmon” ugyanis úgy alakították ki a sétaútvonalat, hogy több ponton is karnyújtásnyi közelségbe kerülhetnek a látogatók és a sokmázsás, erőtől duzzadó, félelmetesnek tűnő jószágok. Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen a turistákat biztonságos kerítés védi, az állatok pedig – miként a rezervátum dolgozói állítják – a látszat ellenére valójában szelídek.

A bivalyok megfigyelését, megismerését segíti az is, hogy a sétaút több pontján látcsöveket, valamint információs táblákat helyeztek el. A rezervátumi túra különleges állomása a bivalydagonyázó fölé emelt terasz, ahonnan egészen különleges látvány tárul a látogatók elé. Melegebb napokon felülről lehet nézni, fényképezni a vízben megmártózó, hűsölő bivalyokat.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park felügyelete alá tartozó – ma már őshonosnak számító bivaly génállományának megőrzésében fontos szerepet játszó – rezervátumban kiállítással is várják a látogatókat. A tárlaton archív felvételek és tárgyi emlékek révén mutatják be a bivaly háziasításának hazai történetét. A rezervátum felkeresését érdemes az évről évre megrendezett bivalyfesztiválhoz időzíteni – ezt az idén július harmadikán tartották.

Infó

Nyitva: A bivalyrezervátum az év minden napján nyitva van. Novembertől március végéig reggel kilenctől délután négyig, áprilistól október utolsó napjáig pedig 9–19 óra között fogadják a turistákat.

Árak: A felnőtteknek 550 forintot kell fizetniük a bivalyok látványáért, a kedvezményes belépőjegy – amire mások mellett a nappali tagozatos diákok és nyugdíjasok jogosultak – 450 forintba kerül. A 4 és 14 év közötti gyerekek belépőjegye 250 forintba kerül.

Ruházat: A rezervátum területén vezető sétautak túrafelszerelés nélkül is könnyen bejárhatók, de esős időben nem árt bakancsot húzni.

Top cikkek