Tájak, borok vonzásában
Általában a bor megy el a vásárlójához, ritkább az, amikor a vevő keresi fel a termő helyet, hogy megismerkedjen a nedű születési helyével, a borkészítés körülményeivel. A borrégiókba, borvidékekbe szervező dött pincészetek napjainkban már sok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a borkedvelő közönséget a termőhelyre csábítsák. Sokuk várja a borkóstolókat, az érdeklődő ket és a vásárlókat, mert ne feledjük: legfontosabb cél a bor értékesítése.
ZÖLD LUXUS
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerint a hazai borturizmus egyelőre gyermekcipő ben jár. Úgy véli, az olyan kisebb borvidékeken, mint a zalai, ha jól szerveznék meg a látogatásokat, a borok többsége már a pincékben gazdára találhatna, és nem kellene a kereskedőkkel „bajlódni”.
A turista azonban nem jön magától, igényli a hírverést, azt hogy a pénzéért valami különlegeset kapjon. És kényelmes is, szereti szép helyen jól érezni magát. Szerencsére szőlőtermő vidékeink többsége képes ezt a „zöld luxust” nyújtani.
Történelmi borvidékeinken a turizmus szervesen összekapcsolható a szőlő - és bortermelés hagyományaival – mondta Erdő si Mária, a Magyar Borutak Országos Szövetségének főtitkára. Hazánkban első ként – az európai borutak mintájára, uniós források felhasználásával – 1994-ben hozták létre a Villány-Siklósi Borutat, majd a szekszárdi, a mátraaljai, a bükkaljai, az egri és a tokaj-hegyaljai borvidékeken is elindult a munka. Az elmúlt évek nagy fejlő dést hoztak, se szeri, se száma azon borászatoknak, amelyek a jövedelmet részben vendégfogadásba forgatták vissza, és mindaz adott – a táj, a finom bor, az ízletes étkek és a kényelmes szállás –, ami kellemessé tehet néhány napot. A „borvándoroknak” érdemes kellő időben tájékozódni, telefonon esetleg e-mailben pontosítani a tervezett pincelátogatás körülményeit.
A világ legjobban szervezett borturisztikai vidékeként számon tartott kaliforniai színvonal ugyanis még messze van. Ott a vendégfogadásra is berendezkedett hálózat tagjai a szezon minden napján nyitva vannak, és várják, kiszolgálják, kalauzolják a látogatókat. Nem is csoda, hogy a borászatok helyi eladása bő ven meghaladja az 50 százalékot.
RALI A MAGYAR BOROK ÚTJÁN
Nem egyszerű feladat egy többnapos borút megszervezése, bár egyes belföldi utazási irodák ajánlatában már szerepelnek pincelátogatások is. Talán a legnagyobb borútszervezői rutinnal Regőci Attila PR-vállakozó rendelkezik, aki augusztus 18–20. között immár 15. alkalommal indítja útjára a Magyar Borok Útja Rallyt. Mint elmondta, a Ferjáncz Attila autóversenyzővel közösen kitalált borút nem pusztán a hazai borok népszerűsítésére alkalmas, hanem az adott vidék gasztronómiai kínálatának, turisztikai vonzerejének, környezetvédelmének és közlekedésbiztonságának népszerűsítésére is.
A verseny Budapestről indul, majd Zalakarost és Pécset érintve a fő városban ér véget. A 700 kilométeres út során a közel 100 induló páros számos borvidéket, természeti, történelmi, kulturális és gasztronómiai tájat – Balatonszemes, Balatonlelle, Rádpuszta, Marcali, Szentgyörgyvár,Nagyrada, Villány, Mecseknádasd, Bonyhád,Várdomb, Decs, Szekszárd, Paks – érint.
A CSALÓDÁS ELKERÜLHETŐ
Ritkán, de előfordul, hogy otthon csalódunk a hazahozott borban: mintha más lenne az íze, mint amilyen a pincében volt. A félreértések és a keserű tapasztalatok elkerülése végett ajánlott az elvitelre szánt bort a helyszínen úgymond visszakóstolni.
HONLAPAJÁNLÓ
Egy-egy út szervezésében sokat segítenek a honlapok. De ne csak tájékozódjanak, hanem vegyék is fel a kapcsolatot a kiszemelt pince működtetőjével!
www.nyitottpince.hu
www.magyarborutak.hu
borregio.hu
falusiturizmus.eu
borturizmus.lap.hu