Siófok: Kálmán Imre nyomában

Siófok hallatán a legtöbbeknek alighanem a Balaton és az Aranypart ugrik be, de akad azért más is, amiről nevezetes a város. Itt született Kálmán Imre zeneszerző, akinek életét, pályafutását az egykori szülőházában kialakított emlékmúzeumban ismerhetik meg az érdeklődők.

„E házból indult a világhír felé Kálmán Imre, a Csárdáskirálynő halhatatlan melódiáinak szerzője. Szülő falujának lakossága” – ez olvasható a siófoki Kálmán Imre sétány 5. számú házának falán látható egyik emléktáblán. A faluból mára város lett, ám az nem változott: ahogy évtizedekkel ezelőtt, ma is nagy becsben tartják, tisztelettel ő rzik Siófokon a város világhíres szülöttének emlékét.

A zeneszerző valamikori szülőházában huszonhárom évvel ezelő tt nyitották meg a Kálmán Imre Múzeumot, ahol a mester életét, munkásságát ismerhetik meg a látogatók. A kiállításon látható például az a zongora, amit az 1882-ben született Kálmán Imre – legalábbis a legendák szerint – tizenhat éves korában saját maga vásárolt zsebpénzéből. Emellett Kálmán Imre özvegye és gyermekei felajánlásainak köszönhető en kiállították a zeneszerző több használati tárgyát, családi fotóit, eredeti kottáit is, s a tárlat létrehozói az egyik teremben megidézték a Csárdáskirálynő egyik jelenetét. Mindemellett a tárlaton Kálmán Imre több műve is meghallgatható.

A Siófokon járó zenekedvelő turistáknak érdemes betérniük a Kálmán Imre nevét viselő kulturális központba. Az intézményben ugyanis – képzőmű vészeti kiállítások, színielő adások mellett – gyakorta rendeznek könnyű- és komolyzenei koncerteket.

INFÓ

Hol van?: A múzeum Siófokon a Kálmán Imre sétány 5. szám alatt található.

Nyitva: A kiállítást hétfő kivételével mindennap meg lehet tekinteni: keddtől szombatig 10-től délután 5 óráig, vasárnap pedig 10-től délután 1 óráig.

Árak: A belépőjegy felnőtteknek 300, gyermekeknek és nyugdíjasoknak 220 forintba kerül.

Kapcsolat: +36 (84) 311-287

Top cikkek