A földi mennyország orgonája

Pécs híres négytornyú temploma, a Szent Péter és Pál-bazilika 1891-ben nyerte el mai formáját. Az épület helyén akkor már másfél ezer éve mindig keresztény templom állt, melynek falai – az elmúlással és a háborúkkal dacolva, vagy épp az építészeti stílusok változását követve – többször is megújultak.

A templom 1891-es felszentelésén ott volt Ferenc József magyar király, s a korabeli fő városi sajtó úgy írt – a Moritz von Beckerath, Lotz  Károly és Székely Bertalan freskóival díszített – épületről, hogy: „Aki mennyországot akar látni, az jöjjön Pécsre!”.

Az átépített templom új orgonát is kapott. A hangszer a Monarchia legnagyobb hatású orgonagyárában, a pécsi Angster József műhelyében készült. Azóta négyszer újították fel a hangszert, legutóbb 2008-ban. Valamennyi felújítás korszerűsítés is volt egyben, ám arra a mesterek mindig vigyáztak, hogy az orgona őrizze meg eredeti hangzását és műemléki védettségű formáját. Jelenleg 6101 síp sorakozik a 10 méter magas, 8,8 méter széles orgonaszekrényben. A legnagyobb síp 5 méter hosszú és 140 kiló, a legkisebb 5 milliméter, s alig egy deka.

A hangszer akkor is tud játszani, ha nem ül muzsikus a klaviatúrájánál, 1997-ben ugyanis beépítettek az orgonába egy számítógépet, ami képes rögzíteni a fellépő művészek előadását. Ha a bazilikába látogatótó turisták hallani akarják az orgonát, akkor a komputer eljátszatja a hangszerrel a rögzített zenemű vek valamelyikét. Jelenleg 200 órányi muzsikát tárol az orgona számítógépe, Király Csaba előadásában.

Infó

Nyitva: Április 1-jétől október 31-ig 9-től 17 óráig, november elejétől március végéig 10-től 16 óráig látogatható.

Árak: A felnőttek 800, a diákok 500 forintért nézhetik meg a templomot, a püspöki kincstárat és az altemplomot (ahol 2008-ban Janus Pannonius földi maradványai kaptak végső nyugvóhelyet).

A bazilika díszkivilágításáért 500 forintot, az orgona megszólaltatásáért 5000, az idegenvezetésért 2500 forintot kell fizetni. Kapcsolat: +36 (72) 513-057

TOPLISTÁS TUDÓSÍTÁSOK

A Népszabadság TOP Belföld-kiadványát kikre bízhattuk volna másokra, mint a Népszabadság belföldi tudósítóira. Arra kértük őket, válasszanak a régiójukból az általunk kitalált kategóriákhoz egy-egy befutót, egy-egy topot. Ők ezt megfejelték pluszinformációkkal: legendás történetekkel, praktikus információkkal, hasznos apróságokkal, jó szóval és érdekességgel. Kilenc régió kilenc kategóriájában 81 különleges célpontot ajánlanak, érdemes megfogadni a tanácsaikat. Baráti társaságok, magányos utazók, elfoglalt menedzserek, családos és osztálykirándulók, valamint a hivatásos csapatépítők mind-mind találhatnak maguknak a pécsi bazilikáról szólón kívül további nyolcvan testhezálló úti célt a hazai topkínálatból!

Top cikkek