Rafting – Budapest partjainál

Tizenkét kilométer 2,3 óra alatt – akik az Árpád hídin túl a speciálisan e célra szolgáló hajókon vízre szállnak, új oldaláról ismerhetik meg Budapestet – és talán saját magukat is.

Szurdokok mélyén rohanó, vad hegyi patakok helyett májustól a Dunán is gyakorolhatják a „vadevezést” e vízi sport kedvelői. Ám akik eddig csak távolról borzongtak a zuhatagokon áttörő hajósok vakmerő ségén, azok is bátran beszállhatnak a terebélyes gumicsónakokba: itt ugyanis a rafting „szoft” változatát élvezhetik a résztvevők, miközben leeveznek Újpesttől Újbudáig, szakképzett kormányos kíséretében és irányítása mellett. (A „kapitányok” idegenvezetői alapszolgáltatást is nyújtanak, ha előre ismert a csoport összetétele, az annak megfelelő nyelven beszélő vízi ember kalauzolja a vendégeket).

A tizenkét kilométeres távon elhajóznak a fő város legismertebb nevezetességei elő tt, szó szerint vízszintrő l gyönyörködve a Margit-sziget, a Parlament, a Halászbástya, a budai Vár, az Akadémia, a Citadella, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája látványában, átsuhanva vagy átlapátolva a legismertebb hidak alatt.

Az ötlet az OTP Travel utazási irodát dicséri, az indulási hely, a Meder utcai partszakasz a 3-as metró Gyöngyösi utcai megállójához esik a legközelebb. A víz vándorai két és fél órás evezés után a Kopaszi-gátnál, élményekkel gazdagodva lépnek ismét szárazföldre. Indulás előtt valamennyi utasnak írásos nyilatkozatot kell tennie arról, hogy „vállalja a veszélyt”, nincs alkohol vagy gyógyszer hatása alatt; 16 éven aluli kalandvágyó srácok esetében pedig szülő i hozzájárulás is szükségeltetik. Ez még akkor is fontos, ha – mint a szervezők elmondták – a tízszemélyes gumihajók gyakorlatilag felboríthatatlanok.

Vízre szállás előtt rövid evezéstechnikai és biztonsági oktatásban is részesülnek a Duna „új hősei”, a startot még egy röpke evezőpróba is megelő zi az öbölben. A nyolc egységből álló flotta reggel kilenc és délután öt óra között indul a jelentkező kkel, akiknek javasolják, hogy elő re egyeztessék az időpontot (www.softrafting.hu). A szervező k kiemelten számítanak az ifjú evező sök jelentkezésére, akiknek az ismeretszerzés és élménygyűjtés mellett a szeptember végéig tervezett budapesti „szoftrafting” jó bulinak is ígérkezik.

Top cikkek