Nyaralás a kalózöbölben

A TERMW ČATEŽ FÜRDŐI ČATEŽBEN ÉS KOPERBEN IZGALMAS ATTRAKCIÓKKAL VÁRJÁK A NYARALÓKAT. ČATEŽ ÚJABBAN NEM MINDENNAPI SZÁLLÁSLEHETŐSÉGET, VÍZEN ÚSZÓ HÁZIKÓKAT IS KÍNÁL.

Télen-nyáron nyitva áll a fürdőzők előtt Szlovénia legnagyobb wellnessközpontja, a Cˇatež Termálcentrum, amely a Száva partján, Budapesttől mindössze háromórás autóútra, alig 350 kilométerre található. Igazi vízi paradicsom ez, ahol 12 ezer négyzetméternyi vízfelület és a vízi csúszdától a hullámfürdőig számtalan attrakció várja a kikapcsolódni vágyókat. A közeli, négycsillagos Hotel Terme gyógyszálloda további kényeztetésekkel, többek között Ájurvéda-kezeléssel, aromaterápiával, többféle masszázzsal, szépségcentrummal is szolgál.

Két másik társa, a négycsillagos Hotel Toplice és a háromcsillagos Hotel Cˇatež mellett különféle egyéb lehető ségek – apartmanok, kényelmes üdülőfalu, gyermekek fantáziáját megmozgató indiánfalu – között is lehet választani, a sátorozást kedvelő ket pedig egy négycsillagos kemping várja. A létesítmény egész évben nyitva tart, az ADAC németautóklubértékelése szerint az ország legkitűnőbb kempingje.

A családok kedvence, Szlovénia egyetlen indiánfaluja közelében jött létre az idei év attrakciója, a kalózöböl (Pirates Bay), amely húsz, vízre épített faházikóban kínál szálláslehetőséget. Elsősorban kalandra kész vendégeket és a különleges romantikára vágyó párokat várnak ide, az első vendégek június 23-ig 20%-os nyitási kedvezményben részesülnek.

Cˇatež központi fekvése miatt (Ljubljanától 100, Zágrábtól pedig 35 kilométerre található, a horvát–szlovén határ mindössze 10 kilométer) ideális kiindulópont Szlovénia felfedezésére. Érdemes nekivágni a környéknek: a többféle bortúra, illetve a Száva és a Krka folyó menti kastélyok felfedezése egyaránt kellemes időtöltést tesz lehetővé.

Azoknak pedig, akik egyszerre szeretnék élvezni az Adria habjait és a víziparkok nyújtotta örömöket, ideális nyaralóhely a koperi fürdő centrum, a Zusterna Aquapark, ahol számtalan wellness-szolgáltatás is igénybe vehető . A háromcsillagos Hotel Aquapark Zusterna szállodán kívül a nyaralók üdülhetnek a frissen megnyitott, rendkívül jól felszerelt Lavanda apartmanokban, a fürdő közvetlen közelében, a parttól mindössze pár méterre is. Aki itt száll meg, napi háromszori belépési lehetőséget kap az Aquaparkba, így bármikor választhat a tenger és a medencék hullámai között.

MIÉRT ÉPPEN SZLOVÉNIA?

Kelemen János, a PricewaterhouseCoopers adószolgáltatási partnere „Szlovénia természetileg csodálatos ország, gyönyörű, fenyvesek borította hegyekkel és tiszta vizű tavakkal rendelkezik. Mivel több évet éltem Ljubljanában, alaposabban megismerhettem a szlovén fővárost, illetve magát az országot. Ljubljana kicsi, ám nagyon szép és hangulatos. Központjában, a Hármas híd és a Sárkány híd tájékán, illetve a Ljubljanica partján egész évben zajlik az élet – a folyóparti éttermek, kávéházak teraszaira az emberek még télen is szívesen kiülnek. Érdemes felmenni a városhoz közeli Šmarna Gora tetejére (660 m), a parkolóból megtett egyórás gyalogtúra »jutalmaként« délidőben az ott található kápolna különlegesen szép, 20 perces harangjátékában lehet részünk. Kedvenc kirándulóhelyem volt a Bohinji-tó, amely a nemzetközileg legismertebb nevezetességtől, a Bledi-tótól mindössze 12 km-re fekszik, remek túraútvonalak vannak a környéken. Az említetteken kívül mindenképpen érdemes megnézni a Postojnaicseppkőbarlangot – amely Aggtelekhez hasonló, ám annál jobban kiépített, kisvasút is közlekedik benne –, a messze földön híres lipicai ménest és az olasz tengerparti városokat idéző Pirant, ahol nyaranta sok koncertet tartanak.”

Top cikkek