Csatornák szabdalják Londont
A GrandUnion bejárása nem megvalósíthatatlan, de nem is mindennapos kaland, a londoni Regent csatorna feltérképezése viszont közelebb áll a valósághoz. A kanális Viktória királynő hitvesének, Albert hercegnek állít emléket. 1812-ben kezdték el építeni és befejezéséig nyolc év telt el. A munkákat szervező konzorcium igazgatóságának tagjai közé tartozott John Nash, kora kiváló tervezője is, akinek tehetségét a Regent’s Parkban oly sok káprázatos épület dicséri.
A Temzéhez vezető szakaszon tizenkét zsilipet és három alagutat kellett elhelyezni, hogy a 26 méteres szintkülönbséget legyőzzék. A történelem során többször is felmerült, hogy a kereskedelmileg feleslegessé vált csatornából kiszivattyúzzák a vizet és síneket fektessenek le benne. Szerencsére a vízi út megmenekült és az északi városrész leginkább betonozott részein változatosságot, jó levegőt és szórakozást kínál londoniaknak és látogatóiknak egyaránt.
Ha valaki nem gyalog akarja megtenni a távolságot, remek kikapcsolódást jelent egy 45 perces kirándulás a Jason’s Hajótársaság (Jason’s Original Canal Boat Trip) „narrow boat”-ján, melyet a világ legöregebb, hosszú keskeny csatornán közlekedő hajójaként tartanak számon. Az út Maida Vale kerületből, az úgynevezett Kis-Velencéből indul - Jason’s Wharf, Opposite 60 Blomfield Road, Maida Vale, W9 2PD – és Camden Locknál, a turisták által felkapott hétvégi piacnál ér véget. A Little Venice kifejezés Robert Browning XIX. századi költőtől származik, akinek nevét a Regent’s és a Grand Union Canal találkozását jelző Brownin’s Pool őrzi.
Az idegenvezető segítségével a turista megismerheti a csatorna történetét a XIX. századtól napjainkig, ám az igazi attrakció a látnivaló, a 200 éves Maida Hill alagút, a John Nash eredeti tervei alapján készült, nagyon gazdag emberek (J. K. Rowling, Michael Flatley stb.) lakta György-korabeli vagy legalábbis stílusú épületek, az állatkert (London Zoo) vagy a híres Macclesfield-, illetve Felrobbantott híd, (Blow-up Bridge). Ez arra katasztrófára emlékeztet, amikor 1874-ben levegőbe röpült itt egy cukrot, petróleumot és öt tonna lőport szállító uszály.
A túra felnőtteknek 7,50 fontba kóstál. Nem szabad kétségbe esni akkor sem, ha a Jason keskeny és nyitott hajója, mely 10.30 és 16.30 között kétóránként indul, éppen kisiklott a kikötőből. Más társaságok is működtetnek innen járatokat. Melegen ajánlható a London Waterbus üvegfalú hajója ugyanúgy, mint a The Floating Boater.
Ha valakinek az útközben hallható magyarázat kevés, zarándokoljon el London legkevésbé ismert múzeumainak egyikébe, a London Canal Museumba. A 12–13 New Wharf Road, London N1 9RT címen található múzeumhoz a King’s Cross pályaudvartól barna, gyalogosoknak szóló tábla segíti el az érdeklődőt. A gyűjtemény elrendezése üdítően amatőr. Az épület eredetileg a híres svájci-olasz fagylaltgyáros, Carlo Gatti jégraktára volt, így nem csoda, hogy a jég- és fagylaltkészítés rejtelmeibe is beavatják a ritka látogatót. Megtekinthető egy keskeny hajó fele, melynek kabinját didaktikus módon rendezték be, felvillantva a hajósok puritán életmódját, szokásait, beszédstílusát.
A múzeum melletti kis kikötőben állították ki a Bantam IV elnevezésű felújított tolóhajót. A Csatorna Múzeum nem különösebben időigényes, harminc percnél többet nem vesz el a turista idejéből és további előnye, hogy a belépésre (keddtől vasárnapig tart nyitva) „nem kell jelzálogkölcsönt felvenni” – felnőtteknek 3 font. Ellentétben a londoni állatkerttel, ahol a felnőtt belépőjegy megvásárlásakor csekély aprópénzt kap vissza az ember egy húszfontosból.