Reggio Emilia: a város, ahol élnénk
Reggio csak barátságos, emberközeli kulturális központ, ahol persze jókat lehet enni-inni: egy város, ahol szívesen le is telepednénk.
Reggióba eljutni Magyarországról nem túl nehéz: Budapestről repülővel Milánóba repülünk, ahonnan egy Intercity-vonat segítségével egy órán belül Reggio Emiliában lehetünk. Persze valószínűbb ha erre járunk, akkor azt nem csak Reggio miatt tesszük, hanem az egész régióra kíváncsiak vagyunk. Ha Bolognába vetődünk, mindenképpen olvassuk el utazásunk előtt Sztanó László nagyszerű kultúrtörténeti kalauzát („Az ezernevű város”) és semmiképpen se mulasszuk el megtekinteni a szintén barátságos Modena városát is.
Mindenesetre Reggio négy dologról bizonyosan híres: a történelemről, a politikáról, a városra jellemző kulináris élvezetekről és az egészen egyedi múzeumáról. A Modena és Reggio hercegség nem kevesebb, mint három évszázadnyi büszke függetlenséggel rendelkezik, melynek Bonaparte, majd az ő bukása után a Habsburg-birodalom vetett véget.
Az a gyanúnk egyébként, hogy amit mi Magyarországon olasz konyhaként tartunk számon, az lényegében Emilia-Romagna gasztronómiája. Távol van ez a dél-olasz olívás, zöldséges, halas ételektől. Ha a mondás úgy tartja, hogy „Bologna e grassa”, azaz ”zsíros”, akkor úgy hisszük, ez igaz az egész régióra is: talán ez is szerepet játszik az iránta érzett szimpátiánkban...
Reggio két dologról híres igazán a történelemben: itt született meg az olasz trikolór és a Brigate Rosse... Előbbi még 1797-ben a francia bevonulás idején a rövid életű Cisalpin Köztársaság hivatalos zászlójaként: Reggio, a „Città del Tricolore” érthetően büszke erre, az olasz nemzeti lobogó történetét bemutató múzeumot meg is tekinthetjük a Városházán. Az utóbbit illetően pedig meg kell említenünk a helyi városi legendát, miszerint a Brigate Rosse az első fegyvereit a világháború kommunista partizánjaitól kapta... Reggio egyébként a partizánok egyik legfontosabb bázisa is volt a második világháború végefelé.
A politika még a város hírnevét adó másik jelenséggel, a gasztronómiával is összefonódik: a környező településeken működő szövetkezetek termelik Reggio – és egyébként Parma – leghíresebb termékét, a parmezánsajtot („Parmigiano Reggiano”), miképp a tortellinit is e régiónak köszönheti a világ. A helyiek húslevesben eszik ezt a tésztát – „tortellini in brodo” – amelyre kevesek szavaink, hogy milyen finom. Desszertként próbáljuk ki a helyi fűszeres-sós süteményt („erbazzone”) és a szintén kihagyhatatlan „habzóbort”, a lambruscót is (bár utóbbiban a modenai az igazán klasszikus.
Modena egyébként tíz percre van vonattal Reggiótól, talán egy pohár borért is megéri...). De igazságtalanok lennénk Reggióval, ha róla csak a politikát és az evést említenénk meg: a város lassacskán virágzó kulturális központtá vált. Egyébként, noha ez hazánkban nem túl ismert, de a reneszánsz korban is híres volt a városműveltségéről, Reggio szülötte és polgára volt Matteo Maria Boiardo és Ludovico Ariosto az itáliai reneszánsz egyik alapművének A Szerelmes és az Őrjöngő Lórántról szóló művek alkotói.
Itália-szerte híres a város múzeumkomplexuma, a Musei civici, amely egyszerre természettudományos, etnográfiai, művészeti, archeológiai és várostörténeti múzeum, melynek meglátogatását semmiképpen se mulasszuk el. A múzeum Lazzaro Spallanzani XVIII. századi tudós magángyűjteményéből nőtt ki, az ún. wunderkammer múzeum koncepciójának jegyében. Természetesen Reggióban is találunk szép számmal reneszánsz és barokk templomot, sőt Olaszország egyik legszebb színháza is a város nevezetességei közé tartozik, miként, ha tavasszal jutunk el a városba, akkor egy immár nemzetközi hírnevű, évről évre megrendezett fotókiállítást is meglátogathatunk. Reggióra is jellemző a régió építészetének sajátossága (melynek legtipikusabb példája persze Bologna) az árkádok rendszere, ahol menedéket találunk mind a forró napsütés, mind az eső ellen. Egyébként nem állunk azzal a véleményünkkel egyedül, hogy Reggio az egyik legjobb hely Olaszországban: a különböző, „életminőséget” mérő vizsgálatok rendszeresen igen előkelő helyre sorolják a várost, amely egyébként az északi városok közül mindig is a legbefogadóbb volt korábban a déli, most a külföldi bevándorlókkal...
A régió sokáig kissé mostoha szerepben volt Lombardia és Toscana között: mi ne kövessük el azt a hibát, hogy sietünk Milánóból és rohanunk Firenzébe. Töltsünk el pár napot Emilia-Romagnában, nézzük meg gyönyörű városait, látogassuk meg múzeumait és hízzunk pár kilót...
