Velence: ne tartson vissza a víz!
Velencében szeptember 15. és április 30. között bármikor lehet árvízre számítani. De a helybéliek ezt higgadtan fogadják, és mindennap újra meg újra kitakarítják a boltokat meg az utcákat is, ahová betör a víz. Újra meg újra felállítják a fapallókat, és még aznap, apály idejére lebontják, és mindeközben képesek derűsek maradni. Árvíz idején akár hajnali hatkor is megszólalnak a szirénák, jelezve, hogy vigyázni kell. Ilyenkor megeshet, hogy a belváros szűk utcácskáinak házaiban, szállodáiban is bugyborékolva feljön a víz, akár az étterem kőpadlóján át is, de amint pár óra múlva visszavonul, már el is tüntetik a nyomait.
A hajóállomásokon térképek mutatják, hogy merre vannak a menekülő utak az apró utcácskákban. Mert könnyen megesik, hogy a város szívében lévő hotelbe még száraz lábbal érkezik az utazó, de másnap már nem tud elindulni, csak ha megvárja az apályt. A turisták ennek ellenére jönnek, és alkalmazkodnak ők is a rendkívüli viszonyokhoz.
Vannak, akik gumicsizmát vesznek, de ez nem feltétlenül szükséges. Nemcsak azért, mert hűvös időben elég hideg viselet, hanem mert felesleges 25–45 eurót fizetni érte. A boltokban, hotelekben pár euróért hozzá lehet jutni csinos, színes nejlonzacskóból készült lábbelifélékhez dagály idejére. A vastagabb anyagból készült zacskók aljára műanyag tappancsot ragasztanak, szabályozható csattal ellátva, és valahol térd magasságában madzaggal lehet megkötni. A zacskók oldalán mérce mutatja, hogy ha a vízállás 80, 100, 120, netán 140 centis, akkor meddig fog érni a víz a Szent Márk téren sétálva. Ezek a centik a tengerszínt feletti magasságot jelzik, nem a burkolat feletti szintet.
120 centinél már komolyan szükség van a pallókra, amelyeken libasorban haladnak a turisták, és a vízben combig érő gumicsizmás rendőrök figyelik, hogy ütemesen haladjon a sor. Aki bámészkodni, fényképezni akar, lemászik a vízbe.
A legolcsóbb megoldás, ha az ember maga visz nejlonzacskókat, azokat ráhúzza a csizmájára, és betűri a szélét a csizmaszárba. Egy sétát egy zacskóval remekül meg lehet tenni. Ez az állapot csak néhány óráig tart, mert aztán a tenger visszasomfordál a helyére. Ilyenkor aztán mindenhová el lehet jutni. Mert ha sikerül eltekinteni az árvízi viszonyoktól – és turisták sokasága el is tekint ezektől az apróbb kellemetlenségektől – akkor gyönyörű dolgokat lehet látni, még télvíz idején is. Velencében is, ahol minden épület egyszerre szépséges és viharvert, és a környező szigeteken is, ahová ritkábban jut el az utazó, ha kevés az ideje.
Nagyon is érdemes megnézni Muranót, amely másfél kilométerre van Velencétől. Az üvegművesség még a hetedik században kezdődött. A XIII. században ide telepítették Velence összes üvegműves mesterét, hogy ne okozhassanak tüzet a városban. S igen szigorúan büntették azokat, akik el akarták hagyni a szigetet, vagy idegenekkel akarták megosztani művészetüket és tudományukat. Most minden második házban vagy műhely van, vagy bolt. De a válság ezt a művészetet is megviselte, sok üvegműves kénytelen volt bezárni.
Amásik gyöngyszem Burano, ahol minden házat más színűre festettek, és még a téli szürkeségben is vidámságot áraszt a kanális melletti főutca. Ebben a faluban a csipkeverők készítik és árulják portékájukat.
Talán a legkevésbé gyakori úti cél Torcello, ahová kétszeri hajóátszállással lehet eljutni Velencéből. Már csak pár százan lakják. A XV. században iszaposodott el partja, s lakói a mocsárláz miatt elmenekültek innen. De hogy addig milyen nagy fontosságú település volt, azt jól mutatja a VII. században épült hatalmas Santa Maria dell’Assunta-katedrális, amelyben XI–XII. századi bizánci mozaikot lehet megcsodálni.
A Treviso repülőtérről busszal lehet eljutni a Piazzale Romára, ahonnan vaporettók viszik a turistákat Velence történelmi városközpontjába. A buszjegy 9 euró oda-vissza. A hajózáshoz érdemes többnapos bérletet venni, mert egyetlen út 6,5 euró, de a háromnapos bérlet 33 euró, az egyhetes 50 euró, és ezek a jegyek hajóra is, buszra is jók és érvényesek valamennyi környező szigetre.
