Színek, ízek, harmónia

A Világörökség védelmét élvező Andrássy úti klasszicista palotasor egyik legcsodálatosabb műemlék épülete a KOGART Ház.

Tiszta sor

Sauska Krisztián neve ismerősen csenghet a hazai borbarátok fülében.

Tokaj mindent tud

A Royal Tokaji Borászati Zrt.

Vádoljanak elfogultsággal!

Három dán úriember körülnézett Hegyalján, s látták, hogy az jó.

Végül is ketten maradnak

Hívő és istentől elrugaszkodott borivók abban azért egyetértenek, hogy Hamvas Bélának bizony kijárt volna annak idején egy Nobel-díj A bor filozófiája című, 1945-ben írt tanulmányáért.

 

Bor? Mindenkor!

Melyik a harminchárom legszebb virág? Az utca embere nyilván úgy felelne: attól függ… Mezőn vagy gondozott parkban keressük, esetleg virágkertészetek nemesített büszkeségei közül válogassunk? És nem mindegy, hová szánjuk: hétköznap tennénk a komód tetején álló vázába, vagy születésnapi asztal dísze volna, esküvői csokorba vagy temetői koszorúba kötnénk. Ilyen fontos dolgok eldöntésénél az is sokat számít, milyen az idő, és épp ma milyen kedvemben vagyok – tehetné még hozzá az utca híres embere. Szerencsés esetben mutatóujjával egy ágyásra bökne, és azt mondaná: most épp ez tetszik…

Miért volna ez másképp a borok világában? Kankalint az orchideával, könnyű vörösbort a súlyos aszúval összehasonlítani lehetetlen – másra valók, másért lelünk bennük örömet.

Vannak persze minden „műfajnak” szakértői, így a virágok – vagy épp a borok – versenyében is születnek megfontolt és megalapozott döntések, a hozzáértők hada komoly kritériumok alapján rangsorol. De a többségnek, a mindennapi fogyasztónak csak a pohár számít, meg ami benne van; egyszerűen működik az „érzékszervi próba”: nekem ez ízlik.

Akad olyan terület, ahol nem létezik vitathatatlan döntés, legfeljebb (és persze: legalább!) tiszta szándék, egyértelmű szabály és világos – de nem abszolút érvényű – ítélet. E kiadvány hagyományai szerint a minősítő kóstolásra idén is a jelentős bormustrákon kiemelkedően szereplő borokat kértük be. Ezek éppen itt, éppen most érvényes rangsorát állapították meg a zsűri tagjai, legjobb tudásuk szerint. Az „előminősítést” tehát – éppen hogy részrehajlással ne vádolhasson bennünket senki – rangos versenyek ítészeire bíztuk.

Mégis rögtön felvetődik a kérdés: mi maradt ki? Tudjuk: akad olyan megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, világszerte elismert magyar termelő, aki kiváló borait már nem indítja versenyeken; nem kevés kis pincészetben készítenek nagy odaadással, óriási műgonddal – de igen kis menynyiségben – egyedülálló kézműves borokat, amelyeknek (még?) esélyük sincs eljutni a nagy minősítőkre, viszont a rajongók kezén pillanatok alatt elfogynak a raktárról. És tovább: mi legyen azokkal a remek borokkal, amelyek idén nem, viszont korábbi versenyeken arattak, és még mindig forgalomban vannak?

Egyszóval a legjobb lelkiismerettel sem állíthatjuk, hogy biztosan a száz „legjobb” magyar bor szerepel a helyezettek között. Annyi viszont biztos, hogy száz kiváló tétel került föl a listára: mind tetszik, mind ízlik. Szívem szerint át is keresztelném a kiadványt, lehetne a címe mondjuk: „Száz remek magyar bor”.

Sok kiváló borászunk, pincészetünk nevét már a közepesen tájékozott fogyasztó, a vendégségbe csakis jobbféle itallal érkező átlagember is ismeri.

Ahhoz azonban eltökélten, módszeresen és ismételten végig kell látogatni az ország borvidékeit (soha kellemetlenebb kötelességet!), hogy csak sejtésünk is lehessen róla, hány és hány elhivatott, megalkuvást nem ismerő termelő kisebb-nagyobb pincéjében érnek nagyszerű, kiváló, egyedi – olykor egyenesen megismételhetetlen – borok. Úgy tűnik, kóstolással egybekötött pincetúrára, országos borjárásra egyre több ember indul alkalmilag vagy rendszeresen. Nem véletlenül: a bor élvezeti értékét (ha úgy tetszik: komplexitását) nagyban növeli a hely szelleme és a személyes találkozás az alkotókkal (így, idézőjel nélkül, hiszen a borászok valóban alkotnak). A Bor mögött – ha hivatását komolyan veszi – mindig ott áll az Ember. Mutasd a borodat, megmondom, ki vagy – és fordítva: a személy hitelesítheti azt, amit a poharunkba töltünk.

A magyar borvilág gazdagságát bemutatni – szerencsére! – lehetetlen volna a miénknélsokszor vaskosabb kiadványban is, de a rendelkezésünkre álló terjedelemben a találkozásnak, a felfedezésnek ezt az örömét szeretnénk megmutatni, felidézni. A bor és a borászkodás sokféle arcát felmutatni, hogy az olvasónak még nagyobb kedve támadjon megkeresni a maga kedvencét, a végtelen mezőről begyűjteni a neki leginkább kedves borvirágot.

 

Top cikkek