A tradíció a marketing eleje
Üzletember, négy gyermek édesapja, aki jól működő vállalkozásának nyereségéből kezdte építeni borászatát. Mert a hagyomány kötelez. A szekszárdi Eszterbauerek legalább tíz generáció óta borkészítéssel foglalkoznak. Maga mégsem azzal kezdte.
A szőlő meg a bor mindig hozzátartozott az életemhez. Gyerekkoromban a nyarakat nagyszüleimmel töltöttem, leginkább a nagyapám szépen művelt, rendezett szőlőjében. A nyolcvanas évek elején, amikor családot alapítottam, nagyapa adott egy szép összeget, de azt mondta, kizárólag szőlőtelepítésre és présházépítésre fordíthatom. Huszonhat éves voltam akkor.
A Porkoláb-völgyben vásároltam egy régi, 1500 négyzetméteres területet, újratelepítettem, megépült a présház, és mindez a mindennapjaim részévé vált. Ezt a szőlőt mindig tisztességgel megműveltem, fontos volt, hogy ha nagypapa lenéz az égből, rendet és tisztaságot lásson.
Akkor még nem gondolta, hogy a családi birtokból komolyabb vállalkozás lehet?
Az eredeti szakmám gépész, néhány társammal tejipari gépeket javítottam, fejlesztettem, gyártottam, míg végül vezérléstechnikai alkatrészek kereskedelmével kezdtem foglalkozni. A cégünk tizenhét éve működik sikeresen, ebből tudtuk aztán biztosítani a borászathoz szükséges alaptőkét is.
De miért kellett ez a borászat?
A cégeknél szokás, hogy karácsonyi ajándékkal kedveskednek a partnereiknek. Szekszárdról kézenfekvő ajándék egy palack jó bor. Pálinkás Laci – barátom, unokatestvérem, az egyik legendás szekszárdi borászfamília, a Vesztergombi család sarja – már akkor készített bort, így eleinte azt ajándékoztuk. A partnerek meg jöttek, hogy vásárolnának is. Megláttam benne az üzleti lehetőséget. Először csak ezer palackunk volt. Aztán kettő-, öt-, és mindig minden elfogyott. Aztán amikor már nyakig benne voltunk, akkor értettem meg, hogy ennél tőkeigényesebb vállalkozás nincs a földkerekségen. De akkor már késő volt, mindent beáldoztam, miközben a borkészítés a hobbimmá, a szerelmemmé vált.
Pálinkás László milyen szerepet tölt be a borászatban?
Ő a társam. Nagyon jó barát és kiváló munkatárs, rá hárul a mindennapi szakmai munka. Nélküle nem működne ez a borászat. Tulajdonosként én felelek a pénzügyi háttérért, az értékesítésért, és én határozom meg a stratégiát.
A pincészet meghálálja a törődést?
Nem panaszkodom, szépen ível a pályánk felfelé. Évi negyvenezer palack bort értékesítünk. Elfogyna hatvanezer is, csak azt meg is kell termelni, amit pedig nem könnyű finanszírozni. Üzleti stratégiánk, hogy igen jó ár-érték arányban kínáljuk a borainkat. Ez nagyon jó a vásárlónak, de türelemre inti a vállalkozót a fejlesztésben. Pedig nagyon ránk férne egy feldolgozóüzem, mert most több helyszínen dolgozunk párhuzamosan, nehéz mindenre figyelni.
A palackok megjelenése nagyon egyedi. A nevek is, a címkék is különlegesek. A teljes borsor a polcon: mint egy régi, családi fotóalbum.
A címkéket Ipacs Géza egri tervező készítette, de azt én kértem, hogy az őseim fotói kerüljenek a palackokra. Minden bor a kép alapján kapta a nevét, a hátcímkén sem a borról írunk, a név történetét mesélem el. Sikeres, mert egyedi, és ami a legfontosabb: hiteles. Én nem a traktoron ülök, egy kereskedelmi cég vezetőjeként nem mutathatnám magamat hiteles borásznak, ha nem ilyen ősöktől származom. Ez a hagyomány adja a boraink erejét. A tradíció a marketing eleje. Alapszabály, hogy csak annak a fotója kerülhet palackra, aki már a másvilágra költözött. Remélem, egyszer majd én is felkerülök, de ezt a pillanatot nem szeretném siettetni.
A hátcímke tanúsága szerint a Mesterünk cuvée Pálinkás László nagyapjának, Vesztergombi Józsefnek állít emléket. Bikavérük pedig a Tüke nevet kapta. Ez mit jelent?
Azt jelenti, tősgyökeres. A képen dédnagyapám látható. Ő volt „a legtükébb tüke” a famíliában, aktívan részt vett Szekszárd társadalmi életében, és egyik alapító tagja az 1929-ben megalakult pinceszövetkezetnek is.
A közéleti aktivitás önre is jellemző? Ez is az örökség része?
Két éve választottak a Szekszárdi Borászok Céhe elnökévé. Ez nagyon megtisztelő, különösen, hogy nekem nincs olyan borászmúltam, mint az előttem elnöklő Takler Ferencnek vagy Vesztergombi Ferencnek – akik nélkül Szekszárd nem az volna, ami. Nagyon jó borászok, gyönyörű pincék vannak Szekszárdon, gondoljunk csak a Heimann Zoltánéra, a Fritzékére, a Taklerékére vagy a Bodriékéra. Érdemes ellátogatni hozzánk. Igaz, nekünk nem maradt meg az öreg pincesorunk – mint mondjuk a villányiaknak –, de vendégszerető házigazdák vagyunk, és a kóstoltatásról nálunk mindig személyesen a borász gondoskodik. Így örökítjük tovább a saját hagyományainkat, így neveljük türelemmel a jövő borfogyasztóit.
